Indiszkrét cégjegyzék

Ha Dzurinda miniszterelnöknek csak minden második szavát hinnénk el, a parlamenti többséget esetről esetre megmentő független képviselőket akkor is mind egy szálig szentté illene avatni, vagy államilag az önzetlenség és megvesztegethetetlenség mintapéldányává nyilvánítani. A választási győzelemre készülő ellenzék viszont azt sejteti, hogy plusz-mínusz 3 koronára pontosan ismeri a függetlenek kilogrammonkénti árát. Ismeri, de még nem kürtöli világgá. Hadd főjön még a kormányszövetség a maga levében. Előfordulhat – gondolják a Smer pártközpontjában – , hogy némi türelem olyan választási győzelmet terem, amelynek birtokában az eredetileg feltételezettnél kevesebb párttal kell majd kormányalakításkor egyezkedni.

A maga szempontjából Dzurindának és Ficónak egyaránt igaza van. Dőreség lenne a kormányfő részéről, ha arra a gyanúsítottra hasonlítana, aki már az első pofon elcsattanása előtt mindent bevall. És Fico számára balul végződő türelmetlenségnek bizonyulhatna, ha nem ismerné fel, hogy pillanatnyilag a miniszterelnök funkcióban maradása az ellenzék legerősebb pártjának népszerűségét gyarapítja. Dzurinda koalíciós partnereinek magatartása viszont ebben a helyzetben semmiképpen se helyeselhető. Noha a KDH és az MKP vezetői tisztában vannak vele, hogy mi élteti a függetlenek államépítő önzetlenségét, egyikük se veszi a fáradságot, hogy a becserkészett függetlenek tisztességét magasztaló Dzurindát meghazudtolja.

Aki az elmúlt 15 évben figyelemmel kísérte a szlovákiai piacgazdaság építését, látja, hogy a koalíciós többség művi úton történő megteremtésének érdekérvényesítésben, jövőre vonatkozó elkötelezettségben, állami funkciókban kifejezhető ára van. Csak a KDH és az MKP vezetői mímelik, hogy fogalmuk sincs, szavazatlasszózás közben mit művel a miniszterelnök. Mondom, mímelik, mert a valóságban mindegyikük tisztában van vele, hogy a koalíciómentő képviselők közül melyikük hány vállalat felügyelőbizottságában vállalt tagságot. Az interneten csak végig kell lapozni a cégjegyzéket, és nyomban kiderül, melyik független képviselőnek milyen irányban húzódnak az anyagi érdekei. A negyedik kormánypárt, az ANO a használat után eldobandó politikai erők kategóriájába tartozik, így említeni se érdemes. Arra viszont mégis kíváncsi az ember, hogy az olyan hangsúlyozottan keresztény, tehát erkölcsi alapokon szerveződő párt, mint amilyen a KDH, miért tűri szó nélkül a szavazatokkal való kupeckedést. És hozzá hasonlóan az MKP is. Feltehetően mindkettőt az teszi közömbössé, hogy tisztában van vele, ebben az országban soha nem jutnak az egészen eljelentéktelenedett pártok sorsára. Ha esik, ha fúj, a kereszténydemokratáknak mindig meglesz a maguk 9-10 százaléka. Mint ahogy az MKP-nak is legalább két ciklusban ugyanennyi. De erkölcsileg azért számukra is hasznos lenne komolyabban érdeklődni az iránt, mi alakítja a független honatyák kilónkénti árát. Esetleg tüzetesebben tanulmányozhatnák, hogy a cégjegyzékben melyikük hány érdekeltségben szerepel.