Idegesség – félidőben

Kormánykoalícióra létesült pártszövetség ha ad magára, legfeljebb a ciklus lejárta előtti hetekben, rendszerint a választási kampány kezdetén kezd oly módon erodálódni, hogy tagjai világgá kiáltják: a legközelebbi négy évben az eddig partnerek közül „ezzel feltétlenül, emezzel talán folytatni kívánjuk a hatalomgyakorlást, amazzal azonban semmiképpen sem”. Ehhez képest a szlovákiai politikai rezesbanda már javában hangol, hogy elmuzsikálja a talpalávalót Fico, Dzurinda és Mečiar násztáncához. Még pikánsabbá teszi a helyzetet, hogy a karmesteri teendőket az ellenzéki Smer elnöke látja el. Az a Robert Fico, akinek elméletileg semmi oka választások utáni koalíciókötési szándékainak felfedésére. Pártja a népszerűséget tekintve az első helyen, ráadásul ellenzékben van, és éppen beindult a baloldali pártok Smer vezényeltével szándékolt egyesítése. Aligha sokat, de valamit ez az utóbbi is hozhat a nem jobboldali politika konyhájára. Akik ismerik a szlovákiai baloldal rendszerváltás utáni nem éppen dicsőséges történetét, Ficónak az SDĽ-ből való távozásának körülményeit, akik még emlékeznek arra, hogy a Smer elnökének mekkora ambíciói voltak a 2002-es választások előtt, azok nem légből kapottan állítják, hogy a fiatal baloldali vezető mégis ideges. Egyszerűen mert attól tart, hogy megismétlődik, ami 2002-ben történt, és pártja négy évre megint kimarad a kormányból. Fico idegessége ragályosnak bizonyult, és átterjedt a kormánypártokra is, de Mečiar sem bizonyult immunisnak a kórral szemben. Dzurinda maga se tudja, hogyan sikerült, ami két esztendeje történt, és valószínű, hogy ma egy lyukas garast se lenne hajlandó kockára tenni, abban reménykedve, hogy a csoda megismétlődik. Mečiar pedig tisztában van azzal, ha pártja 2006-ban ismét kimarad a kormányból, a HZDS végleg eljelentéktelenedik. Matematikailag van abban ésszerűség, hogy Fico elhúzza Dzurinda és Mečiar orra előtt a mézesmadzagot. E ráció neve: kényelmes parlamenti többség, a döntőképesség feltételeinek megteremtése. Politikai szempontból azonban a kényelmes többség ily módon való létrehozása katasztrófával fenyeget. Nevezzük nagy koalíciónak (így, különírva) a három párt feltételezett szövetségét. Európában a második világháború után nagyon eredményes volt a németországi nagykoalíció (így, egybeírva). Csakhogy a szövetségi köztársaságban gentlemanek voltak a nagykoalíciót vezénylő személyiségek. Távol áll tőlem a személyeskedés, így inkább nem szaporítom a szót némely vezető politikusaink viselt dolgainak felidézésével. Szlovákiában a rendszerváltás óta még egyetlen olyan kormány se ért el figyelemre méltó eredményt, amelyben a politikai színkép mindkét oldaláról szerepeltek pártok. Visszagondolni is rossz a HZDS, a munkásszövetség és a nemzeti párt országlásának éveire, vagy az 1998 és 2002 közötti politikai vegyes felvágottra. Persze, ha őszinték akarunk lenni, be kell látnunk, hogy a jelenlegi, csupa jobboldaliból álló pártszövetség se jelenti a fejlődés csimborasszóját. A politikusok idegeskednek. A választópolgár ettől gyomorfekélyt kaphat.