Húzzuk ki a répát!

A répa jó nagyra nőtt. Látta az apóka, hogy nem lesz könnyű kihúzni, de azért nekiveselkedett. Húzta, rángatta, de a répa nem jött ki a földből. Szólt az anyókának. Együtt húzták, rángatták, de a répa bizony meg sem mozdult. Aztán szóltak a kutyának, macskának, szomszédnak és még sok mindenki másnak, attól függően, hogy a mese melyik változatáról van szó, mert több változata van. A lényeg, hogy ez a sok mindenki, ember és állat együtt rángatja a répát, de nem tudják kihúzni. Végezetül szólnak a kisegérnek (vagy a kisunokának), és amikor vele együtt nekiveselkednek, kirántják a répát.
A politikai közvélemény-kutatásokról szóló tankönyvekben szerepel, hogy ezek a főleg pártpreferenciákra fókuszáló adatfelvételek gyakran önbeteljesítő jóslatként működnek. Vagyis felvázolnak egy adott pillanatra jellemző állapotot. A média ezt az állapotot közvetíti, de legtöbbször oly módon, hogy ezeket az eredményeket, amelyek már a közlés pillanatában a múlt részét képezik, a jövő eredményeinek tekinti. Sok ember pedig elhiszi, hogy ez az egyetlen valóság, s azzal, hogy ehhez idomítja a választását, hozzájárul a jóslat beteljesedéséhez.
Persze szavazó és szavazó között is van különbség. Vannak, akik már eldöntötték, kit választanak, s elsősorban ők, a biztos választók azok, akik válaszai alapján kialakulnak a médiában is ismertetett preferencia-sorrendek. De rajtuk kívül vannak mások is. Azok, akik az utolsó napig vacillálnak. A magyarok között az utóbbiak aránya február elején még 30 százalék körül mozgott, vagyis szinte minden harmadik magyar szavazópolgár még nem tudta, kit fog választani. Ez nagyjából 115 ezer ember. Nem kevés. Minden párt hálás lenne értük. S őket – ha hagyják – befolyásolhatják ezek az eredmények. Pedig ez a 115 ezer ember akkora erő, amely ha nem a választási papírforma, hanem a saját feje szerint szavaz, felboríthatja a valóságosnak hitt preferenciákat, és igenis hozzátehet ahhoz, hogy legyen magyar parlamenti képviselet.

Csakhogy ezek a preferenciák nemcsak őket befolyásolhatják, hanem a biztos választók egy részét is. Egy három héttel ezelőtti felmérés szerint többségük akkor is tartaná magát az eredeti választásához, ha a jóslatok szerint a pártja nem jutna be a parlamentbe. De voltak, akik meginogtak. Pedig újra hangsúlyozom, puszta jóslatokról van szó, az eljövendő valóságot elsősorban mi alakítjuk.
Egy szavazat nem számít, hallom itt-ott. Meg azt is, hogy „nem az én szavazatomon fog múlni, hogy lesznek-e magyarok a parlamentben”. Dehogynem! Emberek, egy kis optimizmust! Az apókának is csak egyetlen egy szem, ráadásul a leggyengébbnek hitt hiányzott ahhoz, hogy kihúzza a répát.

S azt még egy kisgyerek is tudja, hogy a mesék sosem hazudnak.