Talán a szeretet hiányzik…

Amikor bontogattam szárnyaimat az iskolakezdés előtt, akkor a falusi udvarokban, a második világháború után, egy portán még három generáció élt – nagyszülők, szülők, gyerekek. Hárman voltunk testvérek. Az egyes láncszemek szigorúan kötődtek egymáshoz. De mindegyik lépcsőfoknak megvolt a maga sajátossága, mindenki tudta, mi a dolga, és azt tette is. A sok munka mellett az örömünk is megvolt. Egészen egyszerű dolgokból. Most már elmélkedés nélkül nyugodtan elmondhatom, hogy a családi öröm fundamentuma a szeretet, amely a családi körben rögződik az ember lelkében, és ott tovább fejlődik, gyarapodik. 

Jelenünkben, amikor a társadalomban – de sajnos világméretben is így van – nincs meg a társadalmi nyugalom, uralkodik a bizonytalanság, a szándékos politikai ijesztgetés és a polgárok tudatos megfélemlítése, kevés szó esik a szeretetről, annak kétségen kívüli jelentőségéről és társadalmi szerepéről. Nem tudunk egymáshoz tiszta szívvel közeledni – tisztelet a kivételnek –, párbeszédet folytatni arról, amiről nem azonos a véleményünk, és a vita – ha van egyáltalán – néhány perc után megszakad, pedig folytatni kellene, s az egyiknek bátran ki lehetne jelenteni: „Te, neked igazad van, jobb ötlet a tiéd.” Ehelyett hátat fordítunk, s nem ellenfélnek minősítjük a vitapartnert, hanem ellenségnek. Ezzel belépünk a harag, a gyűlölködés, gyűlöletbeszéd, szitkozódás feneketlen sötétségébe. Mérhetetlen nagy baj, hogy ez történik most a szlovákiai nagypolitikában is, és sajnos nem csak nálunk – és ezt „szófogadó csendben” egyelőre tűrjük. Mert, gondoljuk, mit tehetünk, ha így van?! Pedig tehetnénk! Egy dolgot kellene őszintén tisztázni. Mi a szeretet ellentéte, ellenpólusa? Megfejthető! Néhány sorral feljebb említettem néhány ismérvét. Utána már csak azt kell eldöntenünk nekünk, átlagpolgároknak, melyiket akarjuk, melyiket nem. A polgári demokráciában csak az egyik vállalása lehetséges. 

Az 1989-es rendszerváltás után jelenleg a tizenötödik kormányunk kormányoz Szlovákiában, most a negyedik smeres. A 34 év alatt tizenöt kormányunk volt/van. A miniszterelnöki székben csak tíz politikus ült, mert ketten a tízből hétszer kormányoztak, az egyik háromszor, a másik négyszer. Nem aránytalan hányad ez a tizenöt kormányzásból?! Gondolkodjunk már el végre azon, hogy milyen volt az élet, mik történtek az említett hét választási ciklusban Szlovákiában! Lehet, hogy rájövünk arra, miért kell még mindig harcolnunk a társadalmi nyugalomért, amitől nincs fontosabb egy társadalomban a szabad, demokratikus jogállamban.