Húsvéti ajándék

<p>Andrej Kiska tegnapi kijelentése, hogy nem alapít pártot, alapvetően meghatározza a hazai politika további fejlődését. A kérdés csak az, milyen irányba.</p>

Robert Ficónak alighanem nagy kő esett le a szívéről tegnap. Kiska személyében ugyanis igazi kihívóra talált volna az ellenzék részéről, aki ráadásul egyszer már le is győzte a köztársasági elnöki posztért vívott harcban. Nem is csoda, hogy az utóbbi hetekben a kormánykoalíció részéről egyre sűrűsödtek az államfő elleni támadások.

De volt félnivalója a Hídnak is, amelynek szavazótáborából ugyancsak jó eséllyel halászott volna el voksokat Kiska pártja. Főleg azokra a szlovák szavazókra kell gondolni, akik Fico-alternatívaként választották Bugárékat, így értelemszerűen nem rajongnak az aktuális hármaskoalícióért. Márpedig egy nemrég publikált felmérés szerint a Híd választóinak többségét a legutóbbi választásokon szlovákok tették ki.

Kiska döntése megkönnyebbülés lehet az ellenzéki pártok számára is, hiszen az új formáció őket is veszélyeztette volna.

Szóval, úgy tűnik, az államfő bejelentése jó hír mindenki számára. Egyedül csak az ország jár rosszul vele. Andrej Kiska ugyanis jelenleg az egyetlen olyan hiteles és nagy tekintélyű személyiség, aki valódi alternatívát jelenthetne az aktuális kormánykoalícióval szemben. Belépése a politikába egyesíthette volna a jobboldalt, s talán megismétlődhetett volna az egykori SDK sikere. Most már tudjuk, hogy ez nem fog megtörténni.

Azt viszont nem tudjuk, milyen hatása lesz Kiska döntésének a hazai politika alakulására. Mit tesz például a Progresszív Szlovákia mozgalommal, amely tavaly év végén nagy elánnal indult, s azóta se hallani róla. Vagy milyen irányba tereli az SaS-t és Matovičékat, akik továbbra sem képesek hiteles alternatívát nyújtani a kormánykoalícióval szemben.

Mindenesetre a tegnapi bejelentéssel még tovább távolodtunk a Smer nélküli kormány víziójától. Mintha csak egy pajkos húsvéti nyuszi hozta volna ezt az ajándékot a kormánypártoknak – és nem csak nekik. A többiek meg hoppon maradnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?