Husák és az állatkert

husak

Ki tud sorolni tíz érvet, amiért Husák lenne a legnagyobb szlovák?

Szerda esténként mindig megnézem a legnagyobb szlovákról szóló tévéműsort. Mint ismeretes –  vagy nem – , először az emberek által beküldött nevek alapján alakult ki egy lista. Ezután az első tíz személyről kisfilmek készültek, melyekben az őket bemutató „védőügyvéd“ felsorolja azt a tíz érvet, amely szerinte az adott személyt a legnagyobb szlovákká teszi. Az ezt követő stúdióbeszélgetésben szakemberek boncolgatják a felsorolt érveket. Hogy a tíz közül ki a legnagyobb szlovák, arról majd újfent az emberek dönthetnek a szavazataikkal. Eddig nyolc rész ment le, a stúdióbeszélgetések érdekesek és kultiváltak, egyedül Štefánikkal kapcsolatban alakult ki élesebb vita a jelenlevő két történész között. De most jön a java! Az utolsó két bemutatandó személy ugyanis Dubček és Husák. Az előbbi a tízes lista első, az utóbbi a negyedik helyén végzett.  
Husák különösen érdekel, mert épp az ő szülőfaluja kertjein épült lakótelepen lakom. A szocializmus utolsó éveiben minden karácsony előtt eljött meglátogatni a testvérét. Persze nem egyedül és titokban, hanem a megfelelő kísérettel, hiszen akkor már Csehszlovákia elnöke volt. A házban ma is az ő rokonai élnek, s egy időben volt róla szó, hogy emléktáblát helyeznek el rajta, de ezt a rokonok nem akarták. Nem mintha letagadnák őt, hiszen a rokonait és annak cselekedeteit nem választja meg az ember, akárcsak azok sem választhattak, akiket a szocializmus idején a nyugatra disszidált rokonaik miatt büntettek. Félelemből nem akarták a táblát, nehogy miatta valakik megrongálják a házukat.

Nemrég résztvettem egy fiatal cseh történész, Michal Macháček Gustáv Husákról írott könyvének bemutatóján. Mondta, hogy hívták őt a tévések – gondolom, ő lesz az egyik történész a stúdióban –, és panaszkodtak, hogy nem találnak senkit, aki elvállalná Husák védőjének szerepét. A könyvbemutatót követő vitában valaki megkérdezte Macháčektól, ő fel tudna-e sorolni tíz érvet Husák mellett. Azt mondta, csak kettőt tud. Az egyik, hogy Husák már fiatal korában megszervezte az antifasiszta ellenállást. A másik, hogy 1951-ben koholt vádak alapján, ún. burzsoá nacionalizmus miatt lecsukták és csaknem tíz évet ült nagyon kemény körülmények között.  

Egyébként magának a  Macháček által írt könyvnek is van „pikantériája”.  Miloš Zeman is olvasta. Nem mindennel értett egyet, de alapjában véve dicséretre méltónak tartotta a fiatal történész munkáját. Néhány nappal később a Cseh Tudományos Akadémia – amelynek elnöke pont az a Jiří Drahoš volt, akit az elnökválasztáskor Zeman legyőzött – nem hagyta jóvá Macháček újabb projektjét, amelyben a normalizáció időszakát akarta kutatni. Vagyis ezáltal megszüntette a történész munkahelyét. Macháček azóta a prágai állatkert munkatársa, és az állatkertek történetét kutatja...

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?