Hova kell állnunk?

Megdöbbenten olvastam az Új Szó január 30-i számának 4. oldalán a Hova álljanak a zsidók? című tudósítást, amelyben egy magyarigazolványt kérő hölgy esetét emelik ki a sok közül, gondolom nem véletlenül. Szlovákiában a zsidóság helyzete a mai napig tisztázatlan, vannak akik nemzetiségnek (ez egyébként Európában nem szokványos megoldás), vannak viszont, akik vallásnak tekintik a zsidóságot (Magyarországon is ez a hivatalos álláspont). Az elmúlt évszázadokban sok dilemmát vetett fel ez a kérdés, a XVIII. században kezdődött zsidó felvilágosodás, a Haszkala óta két irányzat van Közép-Európában: az ortodoxia és a neológia. A neológ zsidóság, amely ma a Szlovákiában élő mintegy 3000 fős közösség nagy részét alkotja, mindig is szeretett volna integrálódni (nem asszimilálódni) abba a társadalmi közegbe, amelyben élt-él. Ez a mai napig nem sikerülhetett. A II. világháború idején magyarnak vallották magukat azok a zsidó polgárok, akiket a magyar hatóságok deportáltak Európa koncentrációs táboraiba, függetlenül attól, hogy ők is a magyarság részének tekintették magukat. Számos dilemmát vetett már fel magyarajkú zsidó körökben, hogy az ember „magyar zsidónak” vagy „zsidó magyarnak” vallja-e magát, erre a kérdésre csak egyénileg adhat választ mindenki. »Szerintem az illető nem akarja kizárni magát egy másik körből azzal, hogy magyarnak vallja magát.« Pogány Erzsébetnek ez a megfogalmazása enyhén szólva is homályos. Nem értem, milyen körből kéne kizárnia magát az illetőnek, illetve hova kellene állnia. Az írásban általánosítanak, és olyan színben tüntetik fel a zsidókat, hogy most éppen magyarok szeretnének lenni – mintha ez eddig fel sem merült volna bennük –, mert a magyarigazolvány bizonyos kedvezményekre jogosít. Úgy érzem, a szerzőnek sajnálatosan nincsenek elég ismeretei vallásunkról és történelmi vonatkozásairól.

Paszternák Tamás, Komáromi Zsidó Hitközség