Hosszú utunk a faltól

A negyed század jó alkalom arra, hogy egy pillanatra visszanézzünk, és elmélázzunk azon, vajon milyen hosszú utat tettük meg 1989 novembere óta. A visszaemlékezés sokszor nosztalgiával párosul, a múló évek nem egy esetben megszépítik, kiszínezik a történéseket. Nem véletlenül halljuk máig, hogy hej, azért valamikor minden olcsóbb, minden egyszerűbb, nyugodtabb volt.  Nem kell elégedettnek lennünk a jelennel, de azt határozottan ki kell jelentenünk: az 1989 előtti időszak történelmi zsákutca volt, s a rendszerváltást megelőző évtized már csak a halódás, az agónia jegyében telt. Legkésőbb az 1980-as évek elejére világosan kiderült, hogy az 1956-ban és 1968-ban gyógyíthatatlan sebet kapott kommunista ideológia mellett a gazdasági fejlődés is kifulladt. Vagy óriási adósság felhalmozása árán (Magyarország, NDK, de ide sorolható a külön utas Jugoszlávia is) voltak csak képesek tartani az elért, viszonylag szerény életszínvonalat, vagy stagnálásba torkollott az utolsó évtized (Csehszlovákia), vagy hadiállapotot kellett kihirdetni a társadalmi forrongások miatt (Lengyelország). Végezetül volt, ahol a személyi kultusszal párosult kőkemény diktatúra miatt az emberek éheztek és dideregtek a fűtetlen lakásokban (Románia). Ilyen terhes örökséggel láttunk neki az új korszaknak. A rendszerváltás nehézségeit jól tükrözi, hogy például Szlovákia esetében az első években a gazdasági visszaesés mértéke egybevethető a mai Görögország 2008 óta tartó agóniájával. Azzal a jelentős különbséggel, hogy míg a görögöket az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap 100 milliárd eurós mentőcsomagokkal segíti, addig mi a demokratikus intézmények kiépítéséhez és a piacgazdaság megvalósításához csupán jó tanácsokat, barátságos vállveregetést és néhány 10 millió márkát, dollárt kaptunk. A privatizáció során történt visszaélések ellenére kiépült a piaci kultúra, majd térségünk országai komoly erőfeszítések árán beléptek az Európai Unióba.  Közép-Európában nagyon fejlett a panaszkultúra, vagyis „illik” zsörtölődni, azonban legalább ilyen évfordulók idején tudatosítsuk: a lépésváltás sikerült, napjainkban határozottan magasabb életszínvonalon élünk, mint 1989 előtt, közeledtünk a fejlett nyugati államok gazdasági fejlettségéhez, a műszaki újdonságokat szinte a legfejlettebbekkel egy időben vesszük át. Természetesen távolról sem rózsás a kép, hiszen a tartósan magas szinten beragadt munkanélküliség, a leszakadó régiók sora vagy – Pozsonyt és néhány nagyvárost leszámítva – a meglehetősen alacsony bérszint arra figyelmeztet, még hosszú az út a tényleges felzárkózásig. Viszont a berlini fal leomlása egészen új távlatokat nyitott számunkra, a történelmi zsákutca helyett a kissé kanyargós, esetenként fékezésre kényszerítő, ám fenntartható pályára léptünk.