HOSPODÁRSKY DENNĺK

A napilap emlékeztet a legutóbbi közvélemény-kutatás eredményeire: a Focus ügynökség felméréséből egyebek között az is kiderül, hogy a szavazásra jogosult polgárok több mint tizenhat százaléka nem menne el választani, a megkérdezettek tizenöt százaléka pedig nem tudta eldönteni, él-e ezzel a jogával.

A napilap emlékeztet a legutóbbi közvélemény-kutatás eredményeire: a Focus ügynökség felméréséből egyebek között az is kiderül, hogy a szavazásra jogosult polgárok több mint tizenhat százaléka nem menne el választani, a megkérdezettek tizenöt százaléka pedig nem tudta eldönteni, él-e ezzel a jogával. Egyre erősödik viszont a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS), a Smer és a Magyar Koalíció Pártja (MKP). A kormányalakításhoz azonban – természetesen ha a jelenlegi tendencia megmarad – a mostani ellenzéki pártok támogatottsága éppen elegendő. Akkor is, ha a többi párt – leszámítva a Szlovák Nemzeti Pártot (SNS) – esetleg koalíciót alkotna. A cikkíró szerint a HZDS támogatottságának további növekedése várható. A helyzetet csak a baloldali pártok, tehát a kommunisták és a Demokratikus Baloldal Pártja (SDĽ) tudná megváltoztatni. Szlovákiának egy „egészséges elme” kormányzó hatalmára lenne szüksége – fogalmaz a cikkíró.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?