Horn Gyula szerint sikeres a Medgyessy-kormány eddigi működése. Az ex-miniszterelnök szerint fontosabb dolgok is vannak, mint a kormányfő múltja.
Horn Gyula: Túl kell lépni a Medgyessy-ügyön
Horn Gyula szerint sikeres a Medgyessy-kormány eddigi működése. Az ex-miniszterelnök szerint fontosabb dolgok is vannak, mint a kormányfő múltja. A volt miniszterelnök az Inforádió Aréna című műsorában úgy fogalmazott, hogy az elmúlt 12 évben először fordult elő, hogy egy kormány a piacgazdaság veszteseit akarja helyzetbe hozni. Ez nemcsak Magyarországon, hanem az egész térségben példátlan - mondta az exkormányfő. Medgyessy Péter múltjával kapcsolatban Horn Gyula kijelentette: csak akkor lehetne a kormányfőt morálisan elmarasztalni, ha letagadta volna korábbi cselekedeteit. A szocialista politikus szerint az ország előtt olyan jelentős feladatok állnak, amelyek feleslegessé teszik, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozzanak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.