Homousion és Homoiusion

Az utóbbi napok történései és a Viribus Unitis/Egyesült Erővel – Komáromi Nyilatkozat ezt igazolja. A tényvalóság a létünkhöz nélkülözhetetlen hazafias érzelmi szálakon túl az, hogy a szlovákiai magyar pártoknak, illetve a létrejövő egyesült szubjektumnak is addig lesz létjogosultsága, amíg lesz felvidéki magyarság. Ez olyan egyszerű dolog, mint a faék, mégsem biztos, hogy az utóbbi évtizedekben mindig erre mozdult el a szekér. 

Ha csak a legutóbbi választás körüli tragikomédiát nézzük, nem igazán lehet eldönteni, hogy a szlovákiai magyar pártok akaratlanul is mihez járultak hozzá nagyobb mértékben? A szlovákiai magyarság asszimilációjához, további elszlovákosodásához, vagy a szlovákiai magyarság közösségtudatának, összetartozás érzésének, nemzeti büszkeségének erősítéséhez? 

Mikor nem hibázhatnak nagyot a pártjaink? Akkor, ha valóban konkrét ügyek mentén, jól megfogalmazott válaszokkal, hajthatatlanul a szlovákiai magyarok érdekeit képviselik. Mikor tehetik ezt a leghatékonyabban? Ha körül tudják határolni azt a küzdőteret, szorítót, amin belül egy oldalon, közösen akarnak ringbe szállni. Ezt pedig, vagyis a magyarlakta területek földrajzi határait körülrajzolni nem igazán bonyolult feladat. Ráadásul ebben az esetben már törvényszerűen mindenkiért ki fognak állni, akik csak itt élnek. Elsősorban a magyarokért természetesen, de az itteni szlovákokért, mindenki másért egyaránt. Ha jól csinálják, jól kommunikálják, ez látszódhat a potenciális szavazóbázis nagyságán.

Vagyis, a tévedés jogát fenntartva, a hangsúly szerintem a területi alapú politizáláson van, nem pedig az interetnikai és az etnikai irányzat kiválasztásával együtt járó hosszú-hosszú vajúdáson.

A Madách-féle Homousion és Homoiusion hitvitán. A területi alapú politizálás úgyis egy csapásra eldönti az interetnikai vagy etnikai út közötti választást. A cél pedig nem lehet más, nem lehet kevesebb, minthogy a magyarok lakta dél-szlovákiai térség stabilan az ország zászlóshajójává váljon, markáns gazdasági növekedéssel, élhető településekkel, modern infrastruktúrával, aktív civil szférával, mindenkit egyformán kezelő, 21. századi egészségüggyel, nagy vonzerejű magyar iskolákkal, gazdag kulturális élettel és a nemzeti hagyományok ápolásával. Ez lehet a legnagyobb megtartó erő. A konkrét tennivalókat pedig, amelyek ennek eléréséhez szükségesek, mindenki kapásból tudja sorolni. Fontos ügyek mentén, közös kiállásra van tehát most a legnagyobb szükség. Segíteni a kiválókat, támogatni a lemaradókat. A Komáromi Nyilatkozatban megvan ez a szándék. Ha mégsem így történik, és továbbra is az egy-egy betű mentén zajló, végtelenségig elhúzódó elméleti vitákat fogják űzni-fűzni, abban az esetben a szlovákiai magyar pártok politikusai előbb-utóbb új állás után nézhetnek. De akkor már ez lenne a legkisebb probléma a szeretett Felvidékre nézve. Az együttműködési szándékot kifejező nyilatkozat ugyanakkor új kezdetet hozhat, amiben Madách szavaival élve: „Megváltásunk csak akkor fog betelni,/ Midőn ledűl a gát, mert tiszta minden.” Addig is bízva bízzunk.