Hol nyaral a józan (eszen)eszünk?

A két munkanélküli napszámos éppen az aratást figyelte tisztes távolból egy távcsővel a nagy erdőszéli vadalmafa (Malus sylvestris) árnyékából, amikor a tájidegen reklámfelület került a látómezejükbe. „Élvezze a nyarat az üdülési csekkel! Az ön SNS-eˮ. Bandika hangosan leolvasta az üzenetet, majd kérdéssel fordult Ervinhez. Mondja kérem, van önnek esze…, pontosabban... eszenesze? Ervin feküdt, a halántékán összekulcsolt kezeivel támaszkodott a vadalma pikkelyes törzséhez, szájából az ír Peterson cég egyik rusztikusabb, homokfútta felületű billiard pipája meredt, úgyhogy a száját sem nyitotta ki, csak a fejével intett, hogy a válasza: nem. Bandika visszakézből indította a második kérdést: hát üdülési csekket tetszik-e birtokolni, ha nem veszi tolakodásnak? Ervin erre már felült, napszemüvegét arckoponyájáról az agykoponyájára tolta, majd határozottan közölte, hogy szerinte rossz irányba tart a világ, a Föld egyik legnagyobb és legtekintélyesebb dohánygyártója, a brit Dunhill cég ugyanis már nem gyárt több pipadohányt. Attól persze még éghetne rendesen ez a Virginia – szurkálta meg a pipája tűzterét egy apró ággal.

Az üdülési csekkel kapcsolatban megjegyezte, neki ilyenje nincs, nem is volt soha, és ahogy ismeri a világpolitika inerciarendszerét, soha nem is lesz. Legfeljebb akkor, ha a jóléti társadalomnak egy olyan fokozatára röppenünk, amelyben a munkanélkülieknek is osztanak „benefiteketˮ, például üdülési csekket.

De ahogy magamat ismerem, azt is inkább elajándékoznám, mert hisz nem hiszek én az üdülésben, meg a hasonló, egynyári huncutságokban.

Bandika elrakta a távcsövet, és hermetikusan zárt ételhordó dobozából jégbe hűtött koviubit vett elő. Az üdülésben nem hinni kell, hanem részt venni – harapta ketté az első példányt, melynek rapancsos, sötétzöld bőre fiatal krokodilra emlékeztette. Ervin ellentámadásba lendült, és kifejtette, szerinte az üdülés, az üdülési csekk, meg az eszenesz, meg a rántott koviubi is elsősorban hit kérdése. Ha elhisszük, hogy van ilyen, akkor lehet benne részünk, de ha nem, akkor nem. Ezért olyan nagy felelősség, hogy miben hiszünk. Bandika tele szájjal válaszolva elismerte, hogy ebben van valami, csak azt nem értette, minek a kovászos uborkát kirántani, ha hidegen jó. Leszárítjuk, bepanírozzuk, kirántjuk, aztán behűtjük? Ervin úgy volt vele, hogy egyszer ezt is ki lehet próbálni, mint a lila hagymás-disznósajtos szusit, legfeljebb nem szokik rá az ember. Ami viszont számára sokkal érthetetlenebb, hogy miért tartozik a vadalma a rózsafélék családjába.
A szerző a Vasárnap munkatársa