Hogyan váltsunk le egy püspököt, avagy a vatikáni csendes forradalom

Mással nem lehet magyarázni az össznépi lelkesedést, amely úgy általában is, de Róbert Bezák érsek ügyét tekintve pedig végképp megalapozatlan. Mégpedig azért, mert azt, hogy mi hangzik el a „testvéri párbeszéd” keretében „az illetékes autoritás” és a püspök között, a hívőknek esélyük sincs megtudni. Ők továbbra is legfeljebb olyasféle magyarázatot kapnak, mint Bezák érsek esetében: hiszen tudja ő jól, miért váltották le.

A pápai rendeletek szerint némely különleges esetekben a kompetens személy megfontolhatja, hogy a püspököt megkérje a lemondásra. A rendelet 5. cikkelye hangsúlyozza, hogy az ilyen különleges kérést az illetékes személy közli a püspökkel, „ismerteteti a kérés okait és testvéri párbeszéd keretében meghallgatja a püspök érveit”.

„Testvéri párbeszéd”

Vegyük tehát sorjába. Mivel a rendelet ezt pontosan nem határozza meg, feltételezzük, hogy püspökök esetében a pápa, a szentszéki államtitkár, a püspöki kongregáció prefektusa és az adott országban működő nuncius lehet a kompetens személy. Valamelyikük tehát magához rendeli a püspököt, ismerteti vele kérése okait és baráti hangnemben felszólítja a lemondásra. Vajon mi a garancia, hogy ezek az okok nem lehetnek ismét klerikusok és laikusok névtelen levelei, vagy éppenséggel a pápa szomorúsága, mint Bezák érsek esetében? Vagy, hogy a párbeszéd nem merül ki annak közlésében: ha nem hajlandó lemondani, leváltjuk? Ilyen esetekben ugyanis mindig a feljebbvaló határozza meg a kommunikáció hangnemét, tartalmát és formáját, és ő szabja meg azt is, hogyan prezentálják az eredményt. Az a püspök, akinek így megmagyarázták az okokat és ezután lemond, a nyilvánosság előtt örökre az lesz, aki belátta, hogy nincs mit keresnie a hivatalában. Amíg a püspökök leváltása pusztán „adminisztratív lépés” volt, ahogy azt a cseh Vlk bíborosnak megmagyarázta a püspöki kongregáció prefektusa, Ouellet bíboros, a magyarázat terhe a Vatikánra hárult. Most a gyanú árnyéka örökre azokra vetődik, akiket beidéznek egy kis testvéri párbeszédre.

Meghallgatás helyett hallgatás

Természetesen nem lehet kizárni, hogy tényleg minden körülményt megmagyaráznak, az érintett püspököt figyelmesen meghallgatják, érveit fontolóra veszik és végül az illetékes személy igazságos döntést hoz. Még az is lehetséges, hogy ezentúl mindenkivel, akit névtelen levelekben jelentenek fel, testvéri dialógust folytatnak a Vatikánban. De a Bezák-ügyben tapasztaltak alapján semmi okunk ezt hinni. Sem vele, sem azokkal a hívőkkel, akik imákkal és petíciókkal támogatták, két és fél éve nem hogy párbeszéd nem folyik, szóba sem áll velük a Vatikán. A leváltott érsek egyetlen levelére sem kapott választ az illetékesektől, senki nem magyarázta meg leváltása okait, a pápa annak ellenére sem fogadta, hogy öt hónapja egy nyilvános audiencián személyesen kérte ezt.

A két hete elfogadott rendelet nem visszamenőleges hatályú, Bezák érsekre nem vonatkozik. De nem kellene a döntések indoklásának és a testvéri párbeszédnek pápai rendelet nélkül is természetesnek lennie az egyházban? Mert ha nem így van, akkor most is csak írott malaszt marad az egész, és az illetékes személyek úgy fogják értelmezni, ahogy épp megfelel nekik. Ebből a szemszögből nézve Bezák érsek még szerencsés is, mert legalább senki nem állíthatja, hogy mindent megmagyaráztak neki. Már ha nem tekintjük ennek a nunciustól kapott ukázt: megy magától vagy leváltják.

Nem kell több Bezák-ügy

Lehet, hogy sokan szívesen látnának a püspökök lemondásáról szóló rendeletben csendes vatikáni forradalmat, de számomra inkább a minden eshetőségre való felkészülésnek tűnik. Semmi szükség még egy Bezák-ügyre, ezért az illetékes személyek bebiztosították magukat. Nem vagyok teljesen pesszimista, nem zárom ki, hogy az egészből még valami jó is születhet, s a rendelet egyike lesz a római kúria megreformálásához vezető lépéseknek. De Bezák érseken már nem segít, hiába van tele a sajtó azzal, hogy a pápa miatta változtat az eddigi szabályokon. Ezért nem szabadna megelégedniük ezzel a kozmetikázással azoknak, akik úgy érezték, igazságtalanul, sőt tisztességtelenül jártak el Bezákkal.

Az a magyarázat, hogy ez volt a küldetése, sőt, megtiszteltetésnek veheti, hogy személyes áldozat árán is hozzájárulhatott a változásokhoz, talán száz év múlva, a történészek számára lesz elfogadható. Számunkra itt és most semmiképp, mert egy emberről van szó, akit méltatlan sérelem ért. Nemde épp az ember az, aki az egyház számára a legfontosabb?