Hegymászók a zsarnokság ellen

Ezekkel lehet számolni, a bennfentesek pedig tudhatják, bizonyos mértékig még meg is lehet velük békélni. Másról van most szó, olyan kockázatról, amely elsősorban emberi természetű, mégpedig rútul politikai.

Kezdem a végéről: január 21-én az ukrajnai Szoledar bányavárosnál vívott harcokban két ukrán alpinista esett el. A sporton kívül gyermekkori barátság által összekötött Grigorij Grigorjev és Alekszander Zakolodnij 35 évesek voltak. Zakolodnijt ráadásul nemcsak az egyéni, a Himalájára is kiterjedő sportteljesítménye emelte az ukrán alpinizmus megbecsült tagjai közé, hanem egyben az országos szakszövetség alelnöke is volt.

Ugyan egy sportág sem mentes attól, hogy a politika játékszerévé váljon, de legalább ugyanennyire megvan a sportban a lázadás mozzanata is. Az orosz agresszió által is legvégsőkig kiálló mászópáros példája is azt mutatja, a sportág legalapvetőbb alkotóelemét jelentő szabadsághoz akkor is ragaszkodhatnak ezek a sportolók, amikor gyakorlatilag mindent kockára tesznek. Nincs ez máshogy az orosz oldalon sem: tavaly március elején például több mint 1000 orosz mászó állt ki nyílt levélben Putyin esztelen ukrajnai támadása ellen! Világos, hogy sokan mit kockáztattak ezzel: a pénz- és börtönbüntetés mellett nemcsak a külföldi expedíciókat, hanem adott esetben az sportra alapozott egzisztenciájukat is. A putyini rezsimnek köszönhetően ezeket a következményeket felmérni még nem lehet, de aligha lehetnek illúzióink...

Tekintsünk azonban el az orosz–ukrán konfliktustól, hiszen a mászóknak más helyeken is szembesülniük kell az állami brutalitással. Ilyen hely Irán. Sokak emlékezhetnek Elnaz Rekabi esetére, aki tavaly ősszel egy szöuli nemzetközi sportmászóversenyen fejkendő nélkül mérette meg magát. A 33 éves sportoló utóbb bocsánatot kért a „mulasztásért”, ám decemberi hírek szerint a karhatalom elbontotta a családi házukat, egyúttal csaknem 5000 dolláros büntetést kaptak abban az országban, amelynek társadalma már lassan öt hónapja lázad az Iránt uraló bigott síita teokrata rezsim ellen. Messze nem Rekabié volt azonban az egyetlen eset, sőt úgy tűnik, a legsúlyosabbaktól elég messze áll… Még decemberben zajlott le ugyanis egy online aláírásgyűjtés öt, a tiltakozásokban valamilyen formában részt vevő iráni hegymászó – Dena Sheybani, Mohammed Khiveh, Eshragh Najafabadi, Amir Arslan Mahdavi és Hessam Mousavi – megsegítésére. Utóbb kiderült, négyüket biztosan halálra ítélték, s a mai napon sem egyértelmű, életben vannak-e még. Az egybehangzó vélemény szerint a vallatás során – mely során „bevallották”, hogy bombamerényletet készítettek elő Shiraz városában – megkínozták őket. Végül mintegy 15 000 aláírás gyűlt össze az öt sportoló mellett. Hogy mire lesz ez elég, kiderül, de legalább megismerte nevüket a nemzetközi mászóközösség.

A sorolt esetek csak a jéghegy csúcsát jelentik. Iránban például már évek óta meggyűlt a mászónők baja a nőket lenéző rezsimmel, de a környékbeli államokban – például Afganisztánban – is találunk jó példákat arra, hogy a sport által nyújtott szabadságot a baromarcú politika és a becsontosodott társadalmi konvenciók „veszélyesnek” tartják önmagukra nézve. Mondjuk ebben nem is tévednek túl nagyot: példa rájuk a bőrüket a szabadságukért vásárra vivő hegymászók.