Hagyjuk dolgozni Ján Oroscht!

Tudtam, hogy nem kell sokáig várni az új segédpüspök kinevezésével kapcsolatos reakciókra. Egy olvasónk már a róla szóló tematikus összeállításunk megjelenését követően eljuttatta véleményét egyik regionális tudósítónkhoz. A levél írója a felvidéki magyar hívek nevében beszél, négy pontban foglalja össze javaslatait.

Tudtam, hogy nem kell sokáig várni az új segédpüspök kinevezésével kapcsolatos reakciókra. Egy olvasónk már a róla szóló tematikus összeállításunk megjelenését követően eljuttatta véleményét egyik regionális tudósítónkhoz. A levél írója a felvidéki magyar hívek nevében beszél, négy pontban foglalja össze javaslatait. Bár nem szeretek így érvelni, kérem levélírónkat, ha legközelebb is tollat ragad, írja oda, a felvidéki magyar hívek nevében, kivéve Kocur Lászlót, én ugyanis nem feltétlenül értek egyet a levelében foglaltakkal.

Levélírónk a magyar püspökséget kéri számon. Ilyen azonban nincs, és nem is lesz. Azon egyszerű oknál fogva, hogy az egyházi törvénykönyv nem ismeri a nemzetiségi alapon létrehozott püspökség fogalmát. Ha tehát Komáromban létrejönne egy magyar püspökség, akkor ahhoz tartoznának a területén élő szlovák nemzetiségű hívek is. És ha a püspökség nem érne egészen Királyhelmecig, akkor nem nevezhetnénk „magyar” püspökségnek, hisz hatásköre nem terjedne ki a Közép- és Kelet-Szlovákiában élő magyar hívekre. Nem is beszélve arról, hogy a komáromi püspöki székbe akár szlovák nemzetiségű püspököt is kinevezhetnének, ahogy az esztergomi érsek székében is ült néhány szlovák származású pap. Levélírónk vikariátus kialakítására vonatkozó ötlete már földközelibbnek tűnik.

Oroscht János kinevezése kapcsán érthetően merülnek fel újra ezek a régóta megoldatlan, úgy gondolom, nagyrészt jogos problémák. Ezért arra szeretnék kérni mindenkit, aki véleményt kíván nyilvánítani magyarpüspök-ügyben, ne Oroschon verje el a port ezekért; illetve ezek megoldatlanságát ne a kinevezés „melléktermékeként” vessék fel. Egyelőre várjuk ki, hogyan fog működni segédpüspökként, meddig terjed hatásköre, mit tud tenni a felvidéki, vagy legalább az egyházmegyéjébe tartozó magyar hívekért. Ha valahol új kormány áll fel, a sajtó általában száz nap türelmi időt ad, hogy kiderüljön, mire képes. Ne tegyünk másként az új segédpüspökkel sem.

Azt, hogy Ján Sokol érsek – aki (komáromi) helynökké tehetné Oroscht – nacionalista, tudtommal ebben a formában még senki nem írta le. Pedig egy közszolgálati rádióban elhangzott nyilatkozata szerint nála „a szlovák hívek elsőbbséget élveznek.” Tőle tehát semmit nem várhatunk. Reménykedjünk, hogy legalább az új segédpüspök kijár valamit a felvidéki magyar híveknek. Aztán majd száz nap múlva visszatérünk rá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?