Ha elsuhan a bajnok

Látom a kivilágított csillárt, a falon a képeket, és olyan mélységes béke és biztonságérzet tölt el, mint ébren szinte soha. Célba értem, azt érzem. Álmon kívül ez nem mindig sikerül. Másodszor vettem részt a dunamocsi Kék Duna Futóversenyen. Tetszik a hangulat, a szervezés, ahogy a futók közösséget alkotnak. Tetszik, hogy van gyaloglókategória is. Kérem szépen az egyre szaporodó futóversenyek szervezőit, iktassanak be ilyet, hiszen ezzel sok embernek adnak esélyt egy kis mozgásra! Tetszik, ahogy családok gyalogolnak gyerekkocsikkal, mint például Ráczék a pici Rozikával, vagy az idősebbek, mint például a 87 éves Mellék Istvánné, aki tavaly azt mondta, nem is fáradt el, csak egy kicsit kipirult az arca. Tetszik, ahogy a falu és a magyarországi testvértelepülés polgármestere, egy ifjú és egy kicsit idősebb úr, nagy egyetértésben, bottal a kezében, komótosan végigsétálja az öt kilométeres távot. És vannak kedvenc futóim, például az 55 éves ukrán Anatolij Leszkiv, aki korcsoportjában idén is első lett, s miközben mindenkinek márkás futócipője van, ő a legegyszerűbb vászoncipőben fut. Úgy tűnik, nem árt a lábának. A sportcipőgyártók marketingesei feltehetően nem csípnék őt. Kiváltam a gyalogos bolyból - azt hiszem, így mondják - és repesztettem, persze, nem úgy kell elképzelni, hogy porzott utánam az út. „Vágtám“ során azért észrevettem ezt-azt. Például egy magas gyomot az út két oldalán, kísértetiesen hasonlított a kaukázusi medvetalpra, amiről nemrég olvastam, hogy milyen gonosz növény. Csak nem az?! Visszafelé, már a faluban, nem sokkal a cél előtt egyszer csak megjelent két motoros, a 15 kilométeres futás győztesének előhírnökei, majd elsuhant mellettem a bajnok, Švajda Gábor. Úgy röpködtek a lábai, oly frissen, mintha azokat is motor hajtaná, ami végső soron igaz, hiszen van-e tökéletesebb motor a szívnél? Fölbuzdulva a látványon bedobtam egy sprintgyaloglást, s néhány perccel később beértem a célba. Vagyis nem. Az történt, hogy láttam az egyik motorost, amint behajt az utcába, és automatikusan arra vettem az irányt. Csakhogy a motorok nem hajtottak át a célkapun a győztessel, leálltak az első mellékutcában. Én meg szépen betolattam ide, és be is értem, csakhogy hátulról. Ezen utólag többen jókat kacagtak, a gyerekem pedig széles mosollyal kérdezte, anyuci, akkor téged végső soron diszkvalifikáltak? Hát mit mondjak. Fontos az akarat, a munka és a kitartás. De azt sem árt tudni, hol van, s főleg mi a cél.