Gyűlöletcunami

<p>Míg a világ vezető politikusai és biztonságpolitikai szakemberei a menekültkérdésről, az ukrán helyzetről, Oroszország erőfitogtatásáról tanácskoztak egy pozsonyi szállodában, addig a szlovák főváros utcáin szélsőjobboldali csőcselék randalírozott.&nbsp;</p>

Az azért érdekelne, hogy ki volt az a széles látókörű, finommechanikus agy, aki engedélyt adott a Globsec konferencia idejére egy nyilvánvalóan agresszív tömegnek a tüntetésre. Meg az is érdekelne, a rendőrség miért gondolta hosszú ideig, hogy elég nézni a kopasz tömeget. Az is érdekelne, hogy ha valaki tudósít a pozsonyi eseményről, akkor miért úgy ír róla, mintha csak a szlovák sajtó állítaná be hazug módon szélsőjobboldali erőszakos hordának az egyébként békés tiltakozókat, szinte romlatlan óvodásoknak festve le őket, akik egy origami délutánra érkeztek a fővárosba. De ezek mind mellékszálak.  Az első pillanattól világos volt, hogy Pozsonyban összetűzések lesznek. Amikor különféle futballcsapatok ultrái jelezték a közösségi oldalakon, hogy ott lesznek a fővárosban és buli lesz, az illetékeseknek be kellett volna tiltani a rendezvényt, s ha ezt nem tették meg, akkor a rendőröknek kellett volna mindjárt az elején közbelépniük. Az Európa iszlamizációja ellen nevet viselő tüntetés nem arról szólt, hogy Európa ne iszlamizálódjon. Ha erről szólt volna, az is tragédia lenne, hiszen a szerencsétlen menekültek hullámát meglovagolni hazug és ócska dolog, főleg egy olyan országban, ahol nincsenek is, és ha lesznek, számuk elenyésző lesz, pedig többet is elbírnánk. A közösségi médiát elöntő menekültekkel szembeni gyűlöletcunami világosan mutatja, hogy kiveszett az emberekből a humánum, és hogy értelmetlen félelmeinknél már csak önzőségünk nagyobb. De oda nem juthatunk el, hogy a megoldásokat csak az erőszakot kínáló, agresszív és kirekesztő kopaszoktól várjuk, mert tőlük nem kapjuk meg, csak további problémákat generálnak. Tényleg a rendőrautókat borogató, egy bicikliverseny nézőit megtámadó, önkényuralmi jelképekkel felszerelt izombarmok a jövőképünk?  Ők fognak bennünket megvédeni a…mitől is? Ezek az emberek bármelyikünket megtámadják az utcán, ha úgy tartja kedvük.  Jobb, ha tudatosítjuk, hogy nem a menekültek jelentenek számunkra komoly veszélyt, hanem az egyszerű megoldásokat kínáló szélsőségesek. Besztercebánya ura komolyabb veszély, mint egy szerencsétlen eritreai. Ha Kotleba így folytatja, és kihasználja az emberek ostobaságát, jövőre bemasírozik a parlamentbe is. A randalírozás és a gyűlöletpolitika a parlamenti padsorokban folytatódhat, és a futballhuligánok diktálhatják a tempót. Biztosan ezt akarjuk?  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?