Globalizált névnaptár

István napja ma vagyon / szalad a nyúl a havon... folytatni már nem tudnám, ám ez a két sor megmaradt még az emlékezetemben abból a névnapi mondókából, amellyel mentünk István bácsikat köszönteni december havában. De mentünk jókívánság-versikével Józsefeket, Jánosokat, Andrásokat és Mihályokat is köszönteni. Természetesen csak rokoni körben és csak a közeli, jó ismerősöknek regöltünk, nem jártuk be az egész falut, mint húsvétkor, amikor kölnisüveggel a kezünkben sorra vettük a lányos házakat, ahol aznap a hátsó udvarban, a tyúkok és egyéb haszonszárnyasok nagy riadalmára, rövid láncra kötötték a vicsorgó ebeket.

Vártuk a névnapokat, mert a felköszöntést pár koronával jutalmazták, s abból már nemcsak krumplicukorra futotta, hanem szójás csokira is – miután megettük, összehajtogattuk az ezüst csomagolópapírt, mert aztán ki-kiterítve még napokig lehetet belőle „szipózni” a csokiízt-illatot. Névnapokkor édességgel is szoktak kínálni: a versike elmondása után lekerült a konyharuha a baracklekváros fánkkal vagy túrós bélessel megrakott tányérról, na és ilyenkor kivételesen a stampedli aljára löttyintettek egy kis, Magyarországról „csempészett” esszencia és otthon égetett törköly keveréséből házilag készített diólikőrt vagy császárkörtét. Úgy kigyulladtunk tőle, hogy hazafelé nem mertünk a jégre menni, mert ha hasra csúsztunk és arccal ráborultunk volna, biztos lék olvad alattunk.

Szóval a névnapok iszogatós, garatra felöntős, édességtől csöpögős szép ünnepek voltak. Pontosan tudtuk, melyik hónapban milyen névnapra kell készülni, hiszen nem volt belőlük olyan sok. A már említetteken kívül több nagyon nem is jött számításba, hiszen javarészt a felsorolt nevek ismétlődtek csak a helyi anyakönyvben. A női nevek közül elöl járt az Erzsébet, a Júlia, a Mária, az Ilona és a Katalin.

November 19-e és 25-e a magyar virágkereskedők szerint ma is a legnagyobb forgalommal kecsegtető napok. Jóllehet, a csokorkötők is érzékelik, hogy e két dátumra eső névnap – vagyis az Erzsébet és a Katalin – ma már nem annyira „nagy fogás”, mint régen. Ugyanis az elmúlt tíz-tizenöt évben nem adták annyi kislánynak ezt a két nevet, mint hajdanán. Ám úgy tűnik, senkit sem zavar, hogy a szarkalábak, a pünkösdi és az egyéb rózsák helyett amarilliszekkel, macifüvekkel és bogyós téli zöldekkel díszelgő magyarhoni virágkertek ma már nem Erzsiknek, Katiknak, Mariknak ontják illatukat. Mintha senkit sem zavarna, hogy az amerikanizálódó névnaptárral letűnni látszik szép magyar (név)történelmünk. Ám ha egyszer névnapi szertartásaink elhalványulnak... hinthetik homlokunkat hamuval, mondván: Isa pur és homu vogymuk!