Gesztustalanságok

A történések meglehetősen képlékeny képet mutattak az együttműködéstől a harciasságig, a dunaszerdahelyi magyar–magyar párbeszédtől egészen addig, hogy Magyarország házelnöke Bugár Bélát „reszlovakizálta”. Következzen az identitásokat sértő tüskék vizsgálata.

Egy magát magyarnak tartó ember leszlovákozása rendkívül kényes dolog, Bugár Béla „leszlovákozása” a politikussal szimpatizálók százezreit taszíthatja el Magyarországtól. Olyan emberekről van szó, akiknek a családjuk átélte, hogy hatóságilag próbálták őket reszlovakizálni, vagy akik maguk is könnyen átélhetik, hogy Magyarországon egyszerűen csak szlovákként emlegetik őket. Ha átjönnek az anyaországba, már sokszor a határ menti áruházban eldől a sorsuk, ahol a helyiek rápillantanak autójuk rendszámára, és megállapítják, hogy megjöttek a szlovákok. A hontalanság érzetét erősítő otrombaság ez az anyaország társadalmának részéről, amit közjogi méltóságok magasságából nem szabad erősíteni. Sőt, a szlovákiai magyarok „leszlovákozása” nyilvánosan üldözendő jelenség kellene hogy legyen pl. az újságírói etikában. (Lásd még a magyar kereskedelmi tévét, amikor interjúvolja a „vásárolni átjáró szlovákokat”, magyarul.)

Másik, megint csak alapvető kérdés, egy párt identitása. A Híd tudatosan próbált és próbál magyar és szlovák szavazatokat szerezni, aminek érdekében a szlovákok felé „polgári pártként”, Most-Hídként, a magyarok felé pedig szigorúan csak Hídként mutatja magát. Aki ehhez nem tartja magát, azt hidas oldalról rosszakarónak hajlamosak tekinteni. Erőltetett és erőszakos dolog ilyen steril szóhasználatot és igazodást elvárni a közbeszéd részéről: a budapesti média is sokszor automatikusan, precízen „Most-Híd”-at ír, ez nem ármánykodás, hanem reflex. Ha az óriásplakáton Most-Híd szerepel, akkor az Index.hu is ezt fogja írni.

Végül a harmadik: egy egyeztető fórum, a Máért. Amilyen könnyű leszólni a Máértot, hogy nem hívja meg a Hidat, olyan nehéz megmondani, hogy a Most-Híd szívesen venne-e részt rajta, és ahhoz szlovák szavazói mit szólnának? És az is kérdés, mit szeretne a többi, ott jelen levő magyar kisebbségi párt? Érdemes látni, hogy például a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetsége is az etnikai pártokat tekinti saját partnerének.

Egy szó mint száz, egy asszimilációs közegben egy etnikailag vegyes párt jelenléte izgalmas, de kényes jelenség. A helyzetben nyilván az a szomorú, hogy miközben egy évtizede még a magyar–szlovák kapcsolatok fejlődését gátolta a két nép közötti közös szókészlet hiánya, ma ez már a magyar–magyar kapcsolatokra is igaz: alapvető formalitáson, kényes szavakon csúszik el az egyeztetés és az előrelépés lehetősége.