Gázos Fico

<p>Most már biztos, hogy jövőre többet fizetünk a villanyért és a távfűtésért, ráadásul nőnek a vízdíjak is.</p>

Az Árszabályozási Hivatal azonban továbbra sem volt képes eldönteni, mennyit is leszünk kénytelenek fizetni az előttünk álló évben a gázért, márpedig az emberek többsége tegnap épp ennek a bejelentésére várt. Az ok egyszerű: a Szlovák Gázművek (SPP) által benyújtott javaslat drasztikus, 23 százalékos áremeléssel számol. Hogy egy ilyen áremelést mi indokolna, azt egyelőre a cég sem képes megmagyarázni, hiszen épp most tárgyalnak az oroszokkal arról, hogy jövőre olcsóbban kaphatnák a nyersanyagot.
Jozef Holjenčík, az Árszabályozási Hivatal elnöke ugyan már többször hangoztatta, hogy az SPP által jelzett áremelést teljesen megalapozatlannak tartja, Szlovákiában azonban semmi sem lehetetlen. A hivatal elvileg ugyan független, elnökét azonban a Smer jelölte, és Holjenčík az elmúlt években már többször bebizonyította, hogy Robert Fico nem döntött rosszul, amikor őt nevezte ki a hivatal élére. A Smer kormányzása alatt 2007-ben 4, a 2010-es választások előtt pedig több mint 5 százalékkal csökkentették a gáz árát, a jobboldali kormányváltást követően azonban idén januárban 4,5, nyáron pedig csaknem 7 százalékos drágulást hagytak jóvá. A Fico-kormány évekig művileg tartotta fenn az alacsony árakat, hogy a lakosság legfőbb védelmezőjének szerepében tetszeleghessen, a drágulást a jobboldali kormány idejére hagyva, hiszen az áremelések által kiváltott szociális elégedetlenség a Smer választótáborát növelte. Fico a jövő tavaszi előrehozott választásoktól minden jel szerint ezt reméli, hogy újra ott folytathatja, ahol tavaly abbahagyta: miniszterelnökként a nép megmentőjeként szeretne fellépni. Ennek érdekében mindent megtesz azért, hogy kormányzása alatt minimális mértékben nőjenek az energiaárak. Ebből a szempontból a Smer számára jelenleg az lenne a legjobb, ha az Árszabályozási Hivatal a lehető legnagyobb mértékben kielégítené az SPP igényeit, hiszen ennek köszönhetően ők már nem kényszerülnének újabb áremelésekre, ráadásul a mostani előrehozott választások előtt az áremelések által kiváltott népharag is nekik tenne jót. A gond csak ott van, hogy Holjenčíkről az emberek jelentős része már tudja, hogy a Smer embere, a politikai riválisok az áremelést így Fico ellen használhatnák ki. A Smer elnökének most e két lehetőség közül kell választania, vagyis nincs könnyű helyzetben. Holjenčík tegnapi nyilatkozatából ítélve azonbanmára jövő héten megtudhatjuk, mi számít a legjobb megoldásnak a párt számára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?