Forradalmak hete

A nyolcvanas évek végén, amikor Közép-Európában dőlt meg a szocialista rendszer, úgy tűnt, a nyugati politikusok, és az USA vezetői jobban bíztak volna a lassú átmenetben, mert féltek, hogy a hirtelen nyakunkba szakadó demokráciát nem leszünk képesek elviselni, nem tudták pontosan, mennyire erős még a Szovjetunió, pontosabban, bizonyos politikusai. Ám minden összeesküvés-elmélet ellenére a politikai harcot itt a régi és az új elit vívta meg, nálunk nem az amerikai ügynökök vonultak az utcára.

Ha az elmúlt egy évtizedet nézzük, és a mai napig orosz érdekszférába tartozó országokat, látjuk, hogy az ottani forradalmakat az amerikaiak már megpróbálták befolyásolni, hol pénzzel, hol szakértőkkel, hol mindkettővel. Az eredmény sok helyen kétséges, de a színes forradalmak évtizede megmutatta, hogyan lehet megdönteni a hatalmat a volt szovjet tagköztársaságokban. Az, hogy sok helyen azóta sem rendeződött a helyzet, vagy a demokratikus választójoggal felruházott nép pár éven belül demokratikusan ugyanazokat a vezetőket szavazta meg magának, akiket pár évvel korábban épp a parlament épületéből kergetett ki, a régió sajátossága.

Most pedig itt állunk a forradalmak következő hulláma közepén, s úgy tűnik, mindenkit meglepett az egész. Ma még senki sem tudja, melyik arab országban hoz a forradalom igazi demokráciát, s melyikben iszlamista váltást. Azt látni, hogy ekkora felfordulásra senki sem számított, ki hitte volna mondjuk karácsonykor, hogy a régió két legerősebb politikusának, Egyiptom és Líbia elnökének nem egész száz napon belül szó szerint menekülnie kell.

A demokratikus forradalmak gyönyörű dolgok, a zsarnokság megdöntését, a szabadságjogok kiszélesedését hozzák magukkal. Ám az arab országokban most igazi spontán forradalom zajlik. Ezekkel az a legnagyobb baj, hogy senki sem irányítja őket, így azt sem lehet tudni, merre tartanak. Talán egy-két országot még könnyen terelgethetnek a nagy demokráciák a helyes irányba. De amikor egyszerre már négy-öt országban gyújtják fel a parlamentet, akkor a legbölcsebb Közel-Kelet-szakértők is csak hüledezve nézhetnek.
Nagy András