Foglalkozása: politikus

Az igazi verseny, ha reális a fenyegetettség az egzisztenciális kiesésre a politikából. Ennek meg kellene maradnia, fent kellene állnia valamilyen szabályozás útján. A politika nem szakma. A közélet, a köz ügyeinek intézése olyanok dolga, akik munkájuk, szakmájuk mellett időről időre energiát fordítanak a közösre. Például elmennek politikusnak, képviselőnek egy-két ciklusra. Aztán visszamennek a szakmájukba, mielőtt kikopnának belőle a politika miatt. Időben visszamennek, hogy aztán később akár újra megforduljanak a közügyekben.  Ne keverjük össze a politikusi pozíciót az államigazgatással, az valóban szakma. A hivatalnokok dolga a közigazgatás működtetése. Apolitikusok azonban a hivatalnokok álcája alatt belopakodnak, ott ragadnak, mintha ügyvédek, cipészek, orvosok vagy buszsofőrök lennének, pedig nem áll a párhuzam. Aztán van az a duma is, hogy ők már legalább megszedték magukat, vagyis kár újakat, éheseket beengedni a rendszerbe. Evvel a kamuszöveggel nem árt vigyázni, hiszen nincs mohóbb a magát már becsületesre maszkírozott, magabiztos tolvajnál, aki a rendszeren belül van, sőt mi több: a nyúlás kultúráját tette rendszerré. Ennél az új éhesek naiv kiszámíthatatlansága vagy mohó agresszivitása semmivel sem ijesztőbb.  Nem járja, hogy a kapitalizmusról papolok, versenyről okoskodok, csak közben olyan állásokban csücsülök, ahol éppen annak szabályait, kényszereit, éberségét száműzik,majdnem nullára csökkentett kockázattal (képviselői immunitás, ah). Bekerülni a közéletbe, kiesni onnan, elmenni máshová, visszatérni – ez volna a normális üzletmenet, kevesebb mohó gyarapodással és kényelmes lavírozással. Érdekes kísérlet lett volna a kétharmadról döntő veszprémi időközi választáson Török Gábor politológus indulása, ám úgy vélhette, most jobb nem oda menni, ahol az ormányosok hágnak, ha nincs az embernek elektromos jachtja.  A szerző magyarországi publicista