Fogalmazás a tankötelezettségről

<div>Oktatásügyünk folyamatosan azt játssza, hogy köze van a valósághoz.</div>

Bevezetés: Szakmai vitára bocsátotta az oktatási minisztérium a nemzeti oktatási program első részét, melyben az is szerepel, hogy tízről tizenkét évre nő a tankötelezettség.  Tárgyalás: Meg lehet nézni szakmai szemmel, miért is lenne ez jó. Többet tanul meg, aki eddig csak tíz évig járt (bukdácsolva)? Valószínűleg nem. Akadályozott valakit eddig a fejlődésben az, hogy 12 helyett 10 év volt kötelező? Nem akadályozott, hisz aki képes elvégezni egy középiskolát, annak ugye megvan a 13 (óvoda nélkül). De miért is készül egy ilyen nemzeti oktatási program? Valószínűleg azért, mert egy bizonyos hivatal munkaköri listáján szerepel egy ilyen pont: nemzeti oktatási programot készíteni iksz évente, és azt késedelem nélkül szakmai vitára bocsátani. Hogy a programból mit valósítanak meg, az már más tészta, mert úgy is egy későbbi politikai döntés eredményeképp valósul meg. Egy politikai döntéshez ugyanakkor nem szükséges nemzeti oktatási program, csak parlamenti szavazatok. Mindezek alapján állíthatnánk, hogy a nemzeti oktatási program felesleges dolog. De miért tennénk ilyet?Iskolarendszerünknél vannak jobb, de rosszabb képződmények is a világban. Nem kell úgy tenni, mintha az átlagos hazai gyerek ne kapna meg minden lehetőséget tehetsége fejlesztésére, de azt sem kell állítani, hogy nincs hová fejlődni, mert van. Ha ebben egy nemzeti oktatási program segíteni tud, akkor készüljenek nemzeti oktatási programok. Szervezzék át az alsó és felső tagozatot, tegyék rugalmasabbá az óvodát befejező gyerekek iskolaérettségének megállapítását (a program ezekről is értekezik). De gondoljunk csak bele: az alap- és középiskolákban a gyerekek még mindig egyeseket, ketteseket, hármasokat, négyeseket és ötösöket kapnak, vagyis egy olyan rendszerrel készítik fel őket az életre, amilyennel a való életben soha sehol nem fognak találkozni (csak abban az egy esetben, ha pedagógusok lesznek, és ők is ugyanezt fogják csinálni). Ha eljutnak a főiskolára és az egyetemre, akkor pedig a bolognai rendszer szerint gyűjtögethetik szépen a kreditpontokat (tanáraikkal együtt), mert a krediteknek meg kell lenniük, anélkül nincs diploma. Persze ezekről a témakörökről nem lehet félmondatokban beszélni, most is csak azért említjük őket, mert emblematikus díszletei az oktatásügy világának. Egy olyan világénak, amely folyamatosan azt játssza, hogy köze van a valósághoz, miközben leginkább saját magához van köze. Meg sajnos néha hozzánk is. Befejezés: Mit is javasol a nemzeti oktatási program? Hogy legyen 12 év a tankötelezettség? Nem semmi. Ezt aztán jól megjavasolták. Írjanak be maguknak egy egyest és visszaülhetnek.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?