Focikarakterológia politikusoknak

„Ő egy igazi győztes, neki csak az számít, hogy nyerjen. Két arca van: egy boldog, amikor nyer, és egy dühös, amikor veszít. Az eredmények alapján változik a hangulata. Nem keresi a szépséget, az ellenfél érdekli, és ha nincsen neki, akkor létrehoz magának egyet.” (Thiago Motta, a Genoa most debütált edzője José Mourinho karakteréről)

Fociból vettem a mai első példaidézetet, minthogy a versenyszellem megnyilvánulásai politikában és sportban egyezhetnek: vannak Mourinhóhoz hasonló karakterű politikai vezetők, akiket a konfliktus, a harc éltet, akik nagyon jók a vitákban, szuggesztívek és mindent alárendelnek a célnak. A futballmúltú Orbán Viktor rokonítható a portugál edzőfenomén habitusával. És vannak időszakok, korok, helyzetek, amikor ilyen típusú hatékony vezérekre van szükség.

„2022 előtt az ellenzék miniszterelnök-jelöltjét is előválasztáson kell kiválasztani. A civil világra nyitott ellenzéknek van csak esélye.” (Karácsony Gergely)

A sportnál, a nagy edzők, játékos vezéregyéniségek típusainál maradva létezik a nagy harcosétól eltérő attitűd is, mint sikeres út, akár a pályán, akár a politikában. Ez pedig a sportszerű együttműködésben hívő, olykor visszavonulni is képes, vereségeit elviselő alkat, a lassú víz partot mos esete. Nem akar mindenáron nyerni, nem mindent a hatékonysággal mér, érdekli a stílus, a közönséget inkább az esztétikával akarja megfogni, nem pedig az érzelmekkel. Talán Arséne Wenger a fociban. A magyar politikában mintha inkább ilyen lenne az ellenzék vezéralakja, Karácsony főpolgármester, habár ő még korántsem olyan kiforrott politikai egó, mint a kormányfő. Tábora, közönsége pedig hasonlóképpen vevő az ellenfél utálatára, az érzelmekre, mint a másik oldal ultrái. Nos, hogy hatalomra jutva, önkormányzati állásokat foglalva ez másként alakul-e, arról még keveset tudunk, legfeljebb sejthetünk ezt-azt. Nézzük.

Szeged: Horn Gyula 1994-es elsöprő választási győzelmekor a legfiatalabb parlamenti képviselőként tűnt fel, később Szeged élén legyőzhetetlen volt Botka László, a 2010 utáni szétesett időszak legeredményesebb szoci politikusa, aki most kilépett a baloldal romos pártjából. Egy ilyen választási siker után ez eléggé egyértelmű üzenet tőle: pápá, MSZP, az utolsó majd zárja be az ajtót.
Budapest: Karácsony a törvényi 3 hónaposon túl megemelt végkielégítést javasolt Tarlós Istvánnak; Tüttő Kata oligarcha-exfeleségből szoci főpolgármester-helyettes lehet; az MSZP-s új kerületvezető Horváth Csaba Zuglóban már megpróbálkozott egy átláthatatlan privatizációs javaslattal, a XX. kerületben a győztes balos ellenzék 20 százalékos tiszteletdíj-emelést szavazott meg magának, a Momentum tiltakozása ellenére. A Fidesz leváltására összefogó ellenzékről mint új politikai pólusról még keveset tudunk, a tagadás kampányegysége önkormányzati hatalomban számos verzióra eshet szét. Nehéz kérdés, hogy eközben városokat irányítva megőrizhető-e a „civilség” látszata a politikában, számos régi káderrel a győztesek között.

„Nézd meg a fiatal játékosokat, milyen sokan vannak hihetetlen lehetőségekkel, aztán újra és újra lesérülnek. Ők azt mondják, balszerencse. De az életben dönthetsz. Én azok útját választottam, akik szerencsések. Az én karrierem ezért olyan, amilyen, mert rendesen csinálom a dolgaimat. Két-három évig csúcsformában lenni, az egy dolog, de próbáld meg 16–17 évig. Azt hiszed, ez csak tehetség kérdése?” (Cristiano Ronaldo a France Footballnak)

Minden nagyra törő vezetőnek, közéleti szereplőnek ajánlom megfontolásra CR7 szavait: a sport, a győzelem nagy százalékban munka. A tehetség pedig nem a munka ellentéte, éppen a munkaképességben mutatkozik meg. Márpedig a rendszerváltás utáni magyar politika Ronaldója egyelőre Orbán Viktor. A brusztolást, kitartást, szorgalmat, ütésállóságot el kell tanulnia tőle annak, aki egyszer le akarja győzni végleg. Még maximum a félidőnél tartunk.