FINANCIAL TIMES

A brit üzleti napilap azt írta, hogy a szerb demokratáknak, akik „három évet vesztegettek el értelmetlen vitákkal”, most már össze kell fogniuk, és ehhez a Nyugatnak erős támogatást kell adnia.

A brit üzleti napilap azt írta, hogy a szerb demokratáknak, akik „három évet vesztegettek el értelmetlen vitákkal”, most már össze kell fogniuk, és ehhez a Nyugatnak erős támogatást kell adnia. A lap szerint három éve az Egyesült Államok és az Európai Unió is hozzájárult Szerbia problémáihoz azzal, hogy a pragmatikus Zoran Djindjicset – az azóta meggyilkolt miniszterelnököt – támogatta Vojiszlav Kostunicával szemben, aki annak idején igyekezett kerülni az együttműködést a hágai törvényszékkel. Az Európai Uniónak és Washingtonnak most már el kell fogadnia, hogy Kostunicának van a legnagyobb esélye egy mű-ködőképes kormány tető alá hozására. Seselj és Milosevics erőit egyebek mellett az is segítette, hogy a szerbek szerint a hágai törvényszék csak a szerb háborús bűnösökre koncentrál, és nem foglalkozik például a koszóvói albánokkal. Hágának azzal kell demonstrálnia méltányosságát, hogy több nem szerb nemzetiségű gyanúsított ellen indít eljárást, vagy legalább megmagyarázza, hogy miért nem tesz így.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?