FIGYELŐ

EURÓPAI SAJTÓ
A 342 millió európai választó kigúnyolásával ér fel, hogy nemrég még az európai parlamenti választáson való részvételre nógatták őket a politikusok, néhány héttel később pedig a 25 állam- és kormányfő zárt ajtók mögött dönt az EU legfontosabb tisztségviselőjének kiválasztásáról – véle

EURÓPAI SAJTÓ

A 342 millió európai választó kigúnyolásával ér fel, hogy nemrég még az európai parlamenti választáson való részvételre nógatták őket a politikusok, néhány héttel később pedig a 25 állam- és kormányfő zárt ajtók mögött dönt az EU legfontosabb tisztségviselőjének kiválasztásáról – vélekedik a dán Politiken. Az osztrák Die Presse bírálja José Manuel Durao Barroso kiválasztásának szempontjait; eddig semmiben sem tűnt ki, a tagállamok vezetői nem a legalkalmasabb, nem a legrátermettebb jelölt mellett horgonyoztak le, hanem azt szemelték ki, akiben a többség meg tudott egyezni. A holland Algemeen Dagblad szerint Barroso valószínű megbízatása a választók arcul csapását jelenti. A brit The Times szerint viszont mindenképpen jobb, mintha valamilyen névtelen figura mellett döntöttek volna.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?