Fico ingyenes egészségügyének ára

<p>Az ingyenesség illúziója, szocializmus, hatalmas korrupció. Halmozódó adósságok, rendre ismétlődő (mindig utolsónak szánt) állami mentőövek, és már 11 éve a Smer által vezényelt, a rossz rendszert bebetonozó pangás időszaka &ndash; nagy vonalakban ez a szlovák egészségügy.&nbsp;</p>

Fico ügyes menedzsereivel az egyik oldalon – akik a pénzt osztják, és még ügyesebbekkel a másikon – akik a pénzt kapják… A rendszer maga paradoxongyűjtemény. A legújabb, hogy Drucker krízismenedzser-miniszter most legfeljebb 585 millió eurónyi közpénzt tervez szétosztani több lépcsőben, az eladósodott intézmények (főleg kórházak) önkéntes alapú adósságrendezésére – nyilván megint utoljára. Akkor fordítsuk le: legalább 585 milliót fognak szétosztani, 15 éven belül már negyedszer, de nem utoljára.

Haladjunk sorjában: 1. Az ingyenesség illúziója. A populizmus mestere első kormányának egyik első és nagyon népszerű intézkedése volt néhány Zajac-féle szimbolikus díj megszüntetése. Ekkortól Fico szerint az egészségügyi ellátás ingyenes (illetve annak meghatározott köre lenne az, de ez máig nincs egyértelműen definiálva). Zajac exminiszter találó szavaival ez a virtuális egészségügy. A valóságban természetesen a legálisan dolgozók fizetik az egészségügyi járulékot, aztán a páciensek túlnyomó része fizet különböző (változó) jogcímeken különböző díjakat. Akárhogy harcolnak ezek ellen a Fico-kormányok, többet fizetünk, mint Zajac idején! Aztán van a hálapénz, figyelmesség, kis korrupció. És végül az adósságrendezés rendszeresen visszatérő cechje – a mostani 585 milliót is az adófizetők dobják össze. Vagyis Szlovákiában a túlnyomó többség valamilyen módon fizet az egészségügyért, és van egy nem is kis réteg, amely négyszer is fizet, de ugye a rendszer ingyenes…

2. Szocializmus. Versengő magánbiztosítók rendszere helyett van egy állami tulajdonú, csaknem monopolhelyzetű Általános Egészségbiztosító, amely a piac csaknem kétharmadát ellenőrzi, és természetesen jókora válságban van. Mellette szinte az összes nagyobb kórház szintén állami kézben van (főleg az ún. egyetemi, kari kórházak, „nemzeti intézetek”), de nem ám 100 százalékban állami tulajdonú részvénytársaságként, hanem minisztériumi intézményként. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nem mehetnek csődbe, az állam mindig megmenti őket, ahogy most is, már negyedszer (majd meglátjuk, hogy ez mennyire lesz összeegyeztethető az állami támogatást tiltó uniós szabályokkal). A különbség csak az, hogy jobboldali kormányok idején azzal a feltétellel mentették meg őket, hogy át kell alakulniuk részvénytársasággá, (amit nem sikerült keresztülvinni 2011-ben sem), Fico alatt meg csak úgy, látszatintézkedéseket kell végrehajtani.

3. Korrupció. Ez magyarázza, hogy a Fico-kormányoknak miért nem volt érdeke befejezni a Zajac-féle reformot, miért tartják állami tulajdonban, minisztériumi intézményként a nagy kórházakat, miért ragaszkodnak a nagy állami biztosítóhoz. Nem nehéz kitalálni: így tudják bebiztosítani, hogy a Smer holdudvarához tartozó cégekhez menjenek a megrendelések. Itt ne a hálapénzekre meg a „kis korrupcióra” gondoljunk, hanem arra, hogy ki szállíthatja a gyógyszereket, egészségügyi segédeszközöket, felszereléseket (beleértve a milliós CT-ket) a kórházaknak. Aztán, hogy kitől rendel a biztosító, meg hogy ki újítja fel az épületet, ki adja a biztonsági szolgálatot, a takarítást, az étkeztetést stb. A modell leegyszerűsítve úgy lett beállítva, hogy a Raši által kinevezett emberek küldik a (tőlünk beszedett) pénzt többek között a Paška által ellenőrzött cégekhez (erre mondják, hogy a szlovák egészségügyben minden út Kassára vezet)…

Én azt mondom, minden megy a régiben, a kórházak tavaly 100 milliónyi, idén várhatóan további 80 milliónyi új adósságot termelnek/termeltek, pár év és jöhet az ötödik mentőöv.

Válságkezelő miniszter úr szerint 2020-ra kiegyensúlyozott lesz a költségvetésük, köszönhetően az ötéves válságkezelő terveknek is. Önök elhiszik?

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?