Fico és Társai Kft.

A fenti párbeszéd nem egy C-kategóriás, kanadai gyártmányú politikai sci-fiből való, hanem a 2002-es év Szlovákiájából. A helyszín pedig nem Ottawa üzleti negyede, hanem Pozsony egyik szürke városrésze, ahol a legmagasabb politikai funkció után vágyakozó tehetséges politikus (nevezhetjük őt akár Robert F.-nek is) próbál gazdasági tőkét kovácsolni magának a soron következő és új pártja számára sorsdöntő parlamenti választások előtt. És – mint ahogy az egykori pártmenedzser és „pénzkerítő” mondja – a tehetséges politikus ezen a téren is kivételesen rátermett kovácsmesternek bizonyul: nem csak politikai, ha kell, gazdasági tőkét is elő tud állítani. Avagy, kissé vulgárisabban fogalmazva (a 2010-es év Szlovákiájában ez a tehetséges politikus tevékenységének és az általa kormánytényezővé emelt személyeknek köszönhetően egyáltalán nem számít már kirívónak): a politikai prosti, aki céljai elérése érdekében akárkivel hajlandó összebabújni a közélet széles franciaágyán, stricinek sem utolsó. Ha kell, saját termékét – avagy saját magát – futtatja mesteri módon. Self-management, mondanák a humánmunkaerő-specialisták. A 20. században még csak versenyelőny, az új évszázadban már alapvető elvárás.

A téma nagyszerű, az időzítés méginkább. Egy hónappal a választások előtt a Fico és Társai Kft. üzleti modellje a maga teljes meztelenségében mutatkozik meg a választópolgárok előtt. X vállalkozó ad y milliónyi összeget, ezért z számú helyet választhat magának a párt választási listáján. Kormányzás esetén ehhez további bónuszok járulnak: itt már miniszteri, államtitkári, állami cégvezetői szék is választható. Amíg a készlet tart!

Nem mintha eddig nem sejtettük volna, mi lehet a háttérben, ám a letisztult vonalvezetés, a poroszos alapossággal kidolgzott részletek még a gyakorlott közéleti szemlélőt is meghökkentik. Már csak néhány részlet hiányzik – a pontos árlista, a vásárlók és strómanjaik neve –, a modell viszont mostantól tanulmányozható. Ha valaki korlátolt felelősségű politikai társaságot kívánna alapítani, és nagy volumenű kampányához temérdek pénzre van szüksége, van honnan merítenie. A know-how – hála néhány beszédes egykori párttagnak – már közkincs.

A nagy kérdés, mint mindig, most is az: és változtat ez valamit a dolgok állásán? A társadalom harmada által félistenként, legalábbis megváltóként tisztelt tehetséges politikus pártjának támogatottsága vajon mennyire szenvedi meg ezt a botrányt? A politikusok tisztaságát gyermeteg mesének tartó, ezért ezen a téren nagy elvárásokat velük szemben nem is támasztó társadalmat mennyire rázza meg az év botránya?

Félő, hogy három hét múlva is lesz elég korlátolt ember, akit a korlátolt felelősségű üzleti modellekről szóló hírek sem győznek meg arról, hogy más politikai kedvencek után nézzen.