Fiatal nők öreg milliomosért versenghetnek

Idősödő és gazdag férfira vágyó feleségjelölteket keres a Channel4 brit kereskedelmi tévé új valóságshow-jához.


Idősödő és gazdag férfira vágyó feleségjelölteket keres a Channel4 brit kereskedelmi tévé új valóságshow-jához.

A tervezett műsorban tizennyolc és harminc év közötti hajadonokat várnak, akik ezúttal nem a korábbi párkereső show-kban megszokott fiatal, jóképű és gazdag főszereplőért, hanem egy idős férfiért versenyezhetnek egymással. A meghódítandó személy fő vonzereje a producerek számítása szerint nem külseje, vagy jelleme, hanem a pénze lesz.

Az új műsor ötletét a Channel4 átverős műsora, a Pilot Show egyik szereplője adta. A program lényege, hogy egy nem létező tévé nevében ötletbörzét hirdetnek, ahová ismert és ismeretlen embereket is meghívnak, majd titokban felveszik, ahogy a résztvevők lelkesen magyarázzák, sokszor meghökkentő terveiket. A show-ban elhangzó ötleteket eddig csak utólagos gúnyolódásra használta a Channel4, de az egyik elképzeléssel most kivételt tesz.

Az öregedő milliomos és fiatal nők főszereplésével készülő műsor amatőr ötletadója mellett a producereket az egykori sztriptíztáncosnő és Playboy-sztár, Anna Nicole-Smith házassága is megillette - a közismert nő az idős és dúsgazdag amerikai J Howard Marshallt választotta férjül - írta az Ananova.

A Channel4 munkatársai azt is bejelentették, hogy a műsorba már három korosodó milliomos jelentkezett, akik a tévéshow-tól várják, hogy révbe érjenek és megtalálják jövendőbelijüket.

"Egyikük Amerika egyik legbefolyásosabb embere. Lehet, hogy őt fogják nyolc részen keresztül kísérteni a gazdag férjet akaró hölgyek" - nyilatkozta a stáb egyik tagja, aki azt is elmondta, hogy a még cím nélküli műsor 2004-ben kerül képernyőre.


Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?