Feminista olvasat

Foglalkozom tehát állandó témámmal, ami a nők és a férfiak közötti esély- és eredményegyenlőség elérésének lehetősége vagy lehetetlensége. Ez olyan téma, amely évszázadok óta folyamatosan borzolja a kedélyeket, és persze ebbe a politika is nagyon beletenyerel – ha csak teheti, és amikor csak eszébe jut, szeretné megnyirbálni a nők jogait, lehetőségeit, hogy az LMBTQ és a más etnikumú, más vallású (a kereszténytől eltérő, természetesen) emberek helyzetéről ne is beszéljünk.

Mit is tehetünk, ha fel akarjuk hívni a figyelmet arra, hogy sok ember és sok művelt tudós sem érti, amiről a nők védelmében beszélünk? Konkrét eseteket sorolhatnék, amelyek szereplői lehet, hogy egyszer rádöbbennek a nemtudásukra, és lehet, hogy ez a rövid írás is eljut hozzájuk, és talán elgondolkodnak a fogalmak jelentésén.

Nemrég történt, és még ma is érzem magamban azt a megdöbbenést, amit akkor. „Érdekes, hogy még nem született meg ennek a női sorsnak a feminista elemzése” – mondta nevetve egy elismert irodalomtudós, miután meghallgatta az arról a konkrét női sorsról szóló feminista előadásomat. „Miért, az milyen lenne? – kérdeztem vissza emelt hangon. „Hát, hogy mindenért a férfi a felelős” – nevetett tovább.

Sok minden eszembe jutott akkor, de annyira váratlanul ért ez az értetlenség, hogy nem is tudtam, mit válaszoljak erre. „A feminizmus nem férfi gyűlöletet jelent” – mondtam, de akkor az asztaltársaság gyorsan témát váltott, mert ez a feminizmus téma ugye nem annyira megfelelő egy ebédhez.

És hogy miről szólt az előadásom? Éppen feminista szempontból (vagyis a nők szempontjából) próbáltam elemezni Fráter Erzsébet sorsát, aki Madách Imre feleségeként az irodalomkönyvekbe és az irodalmi kánonba romlott nőként került be, aki többször is megcsalta a férjét és elhagyta a gyermekeit. A másik nő, Madách Imre édesanyja sem tűnik fel jobb fényben, hiszen őt meg a despota anya és a gonosz anyós képében jelenítenek meg. Mindebből semmi sem igaz, de ezt sajnos még a mai diákok sem tudhatják meg, mert a „hagyomány” nem hagyja ezt. L. Kiss Ibolya írónő volt az első, aki rehabilitálta Fráter Erzsébetet a közvélemény szemében. Tanulmányát beküldte az akkori pozsonyi magyar kiadóhoz, ahol elutasították, mert „sértő a Madách-családra nézve, és ellenkezik a közfelfogással”. „Hallatlan rövidlátás. Hiszen éppen azért írtam meg, hogy megcáfoljam a közvéleményt” – írja a szerző Dobos Lászlónak szóló levelében, válaszként.

A közfelfogás tehát nagyon meghatározza, mi az, amit ki lehet mondani, és mi az, ami egy ebéd fogyasztása közben már kellemetlen. Többször is megéltem már ezt, és az érveimre nagyon ritkán kaptam viszontérvet, inkább csak hallgatást vagy támadást. Pedig a feminizmus, a női szempont is megéri a vitát, de persze az észérvekkel folytatott vitát, hiszen, még ha ellenkező érveket is hoz fel a másik fél, akkor is tanulhatunk egymástól. Ne csak a politikai vita és a személyeskedés maradjon már nekünk!