Félmilliónál is több intő a kormánynak

eduard heger

Megtette az első lépést az előrehozott parlamenti választásról szóló népszavazás érdekében az ellenzék.

Robert Fico és Peter Pelegrini (külön-külön) diadalittasan jelentette be, hogy aktivistáik a törvényben előírt 350 ezer helyett csaknem 600 ezer aláírást gyűjtöttek össze a népszavazás kiírása érdekében. Ez a rengeteg aláírás három hónap alatt gyűlt össze, ami mindenképpen figyelmet érdemel. Híven tükrözi a társadalmi elégedetlenség mértékét, amely elsősorban Igor Matovič egyéves ámokfutásának mindannyiunkat sújtó következménye. Pedig tavaly, a február végi választáson ő kapta a legtöbb preferenciaszavazatot, pártja, az OĽaNO pedig nagy fölénnyel nyert. Erre a tényre hivatkozva a legnépesebb parlamenti frakció néhány józanul mérlegelő képviselőt kivéve körömszakadtáig védte a volt kormányfőt. Merthogy ő a korrupció és a maffiózók elleni harc bajnoka.

Ami legfeljebb féligazság. Ennél sokkal időszerűbb a néhány héttel ezelőtti közvélemény-kutatások eredménye, mely szerint a lakosság több mint 80 százaléka már nem bízott az akkor még regnáló miniszterelnökben, pártjának támogatottsága is nagyot zuhant, miután sok ezer csalódott ember hagyta el a szavazótábort.

Másokhoz hasonlóan ők is belefáradtak a kormány kapkodásába, dühítette őket Matovič kiszámíthatatlansága, hónapokig tartó szájkaratéja Richard Sulíkkal. Miként az önsajnáltatása, különböző összeesküvéselméletekbe és kitalációkba kapaszkodó vergődése. Matovič hol a szlovákiai járványhelyzet megmentőjeként tetszelgett, hol pedig hetekre kivonult a közéletből. Szerencsénkre az egészségügyi dolgozók áldozatkészségének és a különböző szintű önkormányzatok szervezőmunkájának köszönhetően nem fulladt teljes káoszba a koronavírus elleni küzdelem. Nem csoda, hogy sok önkéntes százával vitte az aláírásokkal teli petíciós íveket a két ellenzéki párt székházába, ahonnan alighanem tehertaxival szállítják majd a Grassalkovich-palotába.

Mégsem valószínű, hogy az államfő rövidesen kihirdeti a népszavazás időpontját. Előzőleg minden bizonnyal a kassai Alkotmánybíróságtól kér állásfoglalást. Ugyanis neves szlovák alkotmányjogászok is vitatkoznak azon, vajon a közvetlen demokrácia egyik eszközét jelentő referendum nem sérti-e a közvetlen demokráciára épülő képviselői rendszer elveit, hiszen a honatyák négy évre kaptak megbízatást, amelynek lerövidítése parlamenti határozat hiányában alapvető emberi jogaikat sértheti. Mások szerint viszont a mandátumot a választópolgároktól kapták, akiknek kellő indokkal joguk van idő előtt visszavonni azt. Éppen egy eredményes népszavazással. Sajnos, a szlovákiai alaptörvény erre a vitára nem ad egyértelmű választ, ezért csak a taláros testület várható határozata döntheti el a vitát. Ha zöld utat kapna az ellenzéki terv, akkor is rögös út vezetne a sikerükig. Ugyanis nálunk a népszavazás csak akkor lehet eredményes, ha azon a választásra jogosult polgárok több mint ötven százaléka részt vesz, s a többség támogatná a jelenlegi kormány leváltását. Idáig csupán egyetlenegy, az uniós csatlakozásunkról döntő, 2003-as referendum volt eredményes, a részvételi arány 52,15 százalék volt, igennel pedig 92,46 százalék szavazott.

Eduard Heger kormányfő szerint a népszavazás sikere valóságos katasztrófát jelentene az országnak. Pellegrini és Fico visszatérésével újra dáridózásba kezdenének az embereik, ami valóban reális veszély. Főleg akkor, ha a miniszterelnök nem intőként értékeli a félmilliónál is jóval több aláírást, és nem okul azonnal elődje súlyos hibáiból.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?