Az Európai Bizottság 497 millió eurós bírságot szabott ki a Microsoftra, mivel döntése szerint a szoftvercég visszaélt piaci erőfölényével - közölték szerdán Brüsszelben.
Az ügyben versenyhatóságként fellépő Európai Bizottság történetében ez a valaha kirótt legnagyobb összegű egyedi bírság. Az EU már évek óta vizsgálja a Microsoft piaci magatartását. A most meghozott elmarasztaló döntést a szoftveróriás mindenképpen meg fogja fellebbezni, így az ügy az Európai Bíróság elé kerül majd, és várhatóan még több évig folytatódni fog.
A bizottság két különböző, de jellegüket tekintve egymáshoz közel álló ügyben folytat vizsgálatokat a Microsoft ellen. Az egyik három éve indult, annak a gyanúnak az alapján, hogy a Microsoft a személyi számítógépeken használt operációs rendszerek piacán szerzett uralkodó pozícióját a versenyszabályokba ütköző módszerekkel akarja kiterjeszteni az alacsonyabb teljesítményű szerverekére. A bizottság másrészt azt is szabályellenesnek tartja, hogy a cég beépítette operációs rendszereibe Media Player nevű szoftverét.
Az EU végrehajtó intézményének álláspontja szerint a Microsoft eljárása mindkét esetben gyengíti az adott piacokon folyó szabad versenyt, elfojtja az innovációt, és végső soron a fogyasztók választási lehetőségeit is korlátozza.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.