Fejlődés

<p>Vannak most ilyen kezdeményezések, hogy az átlagnál híresebb nők közhírré tettetik: ennyi meg annyi ideig nem raknak magukra sminket. Van, aki egy egész hétvégét kibír smink nélkül, és ezt dokumentálja is, technikai felszereltségéhez mérten, annak megfelelően, hiszen fejlődünk, vagy mi.&nbsp;</p>

Mások egész hetekre pihentetik a púderes bödönt és a szemceruzát, egyeseknél ez az önmegtartóztatás a nagyböjti viselkedési norma része. Tehát fejlődünk szerintem, egyértelműen, és ez a sminknélküliségi kezdeményezés, ez bele is illik a fejlődés ívébe társadalmilag. Leginkább azért, mert a smink ugye, a maga kémiai valójában, olyan termékcsaládok együttesét jelenti, amelyek pótolni hivatottak bizonyos dolgokat az ember arcán. Nem írok szándékosan női arcot, hiszen ha már egyenlőség van, a férfi is sminkelhesse magát. Sokan biztosan sminkelik is. Na szóval hogy a smink az egy ilyen kölcsönös gazdasági segítségnyújtási találmány, amely azon az elven alapul, hogy a társadalom a kereslet-kínálat, meg a technikai és vegyi fejlődés eredményeképp lehetővé teszi az embereknek, hogy arcuk hiányosságait elfedjék, előnyeit kiemeljék, satöbbi satöbbi, cserébe pedig ezek az egyének kulturáltabb valójukban mennek emberek közé, bele a társadalomba. Vagyis mindenkinek jobb lesz. Ez eddig talán működött is, de itt jön képbe az, hogy hiába van egyenlőség, azért mégiscsak a nőkről beszélünk, ha a smink a téma. De miért? Azért, mert a nőktől a társadalom eleve elvárja, hogy megfeleljenek egy szépségideálnak. Ezért is kell a smink, hogy a szépségideáltól messze levő női ivarú egyedek is közelebb tornázhassák magukat ehhez az elvárt szinthez. A férfi lehet csúnya is, kövér is, ha van humora és pénze, úgy is tapadni fognak rá a nők. Ez így volt mindig, de most itt a 21. század, amelyben végre érvényesülni kezd a kevesebb mindig több elve, az életnek egyre több területén. Ezért lehet trendi most, a világtörténelem során először, hogy valaki nem hozzáad magához a szépsége érdekében, hanem elvesz. Pontosabban nem csinál semmit, hanem olyan marad, amilyen. Ennek pedig talán még örülhetünk is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?