Ez a hullám a végső

Valóban igaz, hogy a privatizált tyúkok kevesebbet tojnak? Aki úgy gondolja, hogy igen, az Karol Ondriaš kommunista parlamenti képviselővel egyetemben bizonyára ellenzi a stratégiainak minősülő vállalatok privatizációját.

Persze, lehet látszólag hihetőbben is érvelni az ebbe a körbe tartozó cégek magánkézbe adása ellen, például a „családi ezüst” felemlegetésével vagy a nép vagyonának elherdálásával. A valóság viszont ezzel szemben a következő. Még Vladimír Mečiar országlása idején úgy döntöttek, egy közelebbről meg nem határozott rendezőelv értelmében néhány valóban fontos társaságot mindmáig csupán 49 százalék erejéig lehet értékesíteni. Ez meglehetősen szerencsétlen formula, mivel így a cégekért jóval kevesebbet lehetett kérni és kapni, másrészt a vagyontárgy tényleges irányítása, menedzselése mégis a kisebbségi tulajdonos kezébe került. Arról nem is szólva, hogy az érintett vállalatok igazgatótanácsába vagy felügyelő bizottságába – szigorúan politikai alapon – az éppen hatalmon lévő párt hű embereit szokták ültetni. A parlament a kedd estig nyúló szócsata végén végül a fonák helyzet feloldása mellett döntött, azaz lehetővé tette olyan cégek akár teljes magánosítását is, mint a Szlovák Villamos Művek, a Transpetrol és a Szlovák Gázművek. Viszont még nem hárult el az utolsó akadály, mivel Rudolf Schuster államfő, szokásosan a nép érdekeire hivatkozva átmenetileg megtorpedózhatja Szlovákia utolsó nagy privatizációs hullámát. „A magánosítást végigvinni azt jelenti, hogy az állam a törvények erejével őrzi meg érdekeit. A privatizáció befagyasztása pedig azt eredményezi, hogy az állam a pártok képviselőin keresztül juttatja érvényre akaratát” – nyilatkozta az ügyről Eugen Jurzyca ismert közgazdász.

A kifejező megfogalmazás egyik olvasata tehát, hogy végre tiszta vizet öntünk a pohárba – a tényleg fontos cégek lekerülnek a napi belpolitikai csatározások napirendjéről, s ha kisebb összegért is, de azok többségi tulajdonába jutnak, akik remélhetőleg hozzáértő módon tudják irányítani. Az sem mellékes, hogy a tulajdonosváltás révén akár további 100 milliárd korona is befolyhat az államkasszába, amire égető szükség van többek között a nyugdíjreform folyamatos finanszírozásakor. Vagyis a „családi ezüst” az idősek éveit ezüstözi be.