Euroszklerózis fenyeget

Waterloo 190. évfordulójának napján Nagy-Britannia ismét vereséget mért Franciaországra. A szombati helyszín újra Belgium volt, azzal a különbséggel, hogy Brüsszel nem a fegyverek, hanem a szavak csatájától volt hangos. Az Európai Unió csúcstalálkozóján a francia és a holland nemmel végződött népszavazások után újabb kudarcot könyvelt el a szervezet: nem született megállapodás a 2007 és 2013 közötti, összesen 871 milliárd eurós keretköltségvetésről. Látszólag úgy tűnik, hogy a fő bűnbaknak kikiáltott Nagy-Britannia, na meg a többi berzenkedő – Hollandia, Svédország, Spanyolország és Finnország – torpedózta meg a megegyezést, a nagy vesztesek pedig az unió új tagállamai, köztük Szlovákia. London nem engedett az 1984-ben kiharcolt különleges visszatérítés lefaragásából, az ún. brit csekk idén 5,3 milliárd euróra rúg. „Vissza akarom kapni a pénzemet” – felkiáltással ezt még Margaret Thatcher miniszterelnök harcolta ki, aki annak idején azzal érvelt, ha a szigetország alig kap valamint a közös agrárpolitika gigantikus tortájából, akkor legalább így részesüljön némi juttatásból. Az új tagállamok számára a szombati kudarc azért kellemetlen, mert számos, Brüsszel által finanszírozott projekt előkészítése 12–18 hónapot vesz igénybe, azaz ha csak ideiglenes vagy későn elfogadott költségvetés lép életbe, akkor az időzavar akadályozhatja a pénzátutalásokat. Egyébként a visegrádi négyek, továbbá Litvánia és Lettország a viharos tanácskozáson ragyogó ötlettel állt elő: felajánlották, hogy lemondanak a leendő, közelebbről meg nem határozott uniós támogatás egy részéről, csak már végre szülessen döntés. E gesztus, ha mást nem is, némi szégyenérzetet keltett a közös eszméket már régen feladó régi uniós tagokban. Egyébként van miből engednünk. A jelenlegi számítások szerint csak Szlovákia 2007 és 2013 között 10,4 milliárd euró uniós pénzinjekcióra számíthat.

Ezek voltak a közvetlen fejlemények, most lássuk a mélyebben húzódó mozgatórugókat. Dean Acheson, az USA külügyminisztere mondta az 1950-es évek első felében: „Nagy-Britannia elveszített egy birodalmat, de még nem talált szerepet.” Ez az állítás egyre inkább igaz Franciaországra is. Az impériumát véres háborúkban sorra elvesztő Párizs azonban „nagyság és glória” nélkül nem tud létezni, ezért kitalálta, hogy az egyesült Európa vezetőjeként bontakoztatja ki küldetéstudatát. E stratégia keretében az Európai Uniót és annak jogelődjét gyakorlatilag a saját képére formálta. A közösségi költségvetés 40 százalékát kitevő agrártámogatást, valamint a különböző fejlesztési segélyeket kiegyenlítésként találták ki Franciaország és (egykori) gyarmatai számára. E szabályozással lerakták a németek nettó befizetői pozíciójának alapkövetét – olvasható Az unió árnyéka c. könyvben. Ez olyannyira igaz, hogy Franciaország az általa ravaszul szőtt támogatási rendszerek hálója révén máig sokkal több pénzt kapott Németországtól, mint az I. világháború utáni óriási hadisarc útján. A franciák emellett az európai szociális politikával azt a célt követték, hogy saját munkaerő-piaci szabályozásuknak szövetét kiterjesszék a többi tagállamra is, visszafogva ezzel a többiek versenyképességét. A most Londonra ujjal mutogató Párizs, ha akadályoztatva érzi tervei keresztülvitelét, alattomos húzásokhoz folyamodik: 1965-ben például fél évig megbénította az Európai Bizottság működését (az üres szék politikája), napjainkban pedig a szolgáltatások piacának liberalizálását a képzeletbeli lengyel vízvezeték-szerelő rémképének felvillantásával torpedózta meg.

Nagy-Britannia a kiégett, lendületét vesztett Európai Uniót a versenyképesség növelésére, az innovációra szeretné sarkallni, ehelyett Franciaország az eltűnőben lévő falusi társadalom mítoszát kergetve nem engedi lefaragni az agrárdotációkat. A franciáknak a német márkától való félelme miatt bevezetett euró lefékezte az unió gazdasági növekedését. A globalizáció egyre komolyabb kihívások elé állítja a 25-ök szervezetét, miközben a hanyatló erejű Párizs nem képes válaszolni az új körülményekre. Franciaország tehát egyre kevésbé találja helyét, szerepét az új helyzetben, zavara a gall kézírást hordozó uniós alkotmány leszavazásában is megmutatkozott. Útelágazáshoz ért hát az EU, s ha a szervezet nem lép sürgősen a kilábaláshoz vezető ösvényre, akkor a 80-as évek eleje után ismét beköszönthet az euroszklerózis korszaka.