Esély egy új, nem kommunista Szlovákiának

Az elnökválasztás előtt sokáig úgy tűnt, hogy az egyes személyiségek népszerűsége alapján dől majd el a voksolás. Az utóbbi két hétben azonban alaposan megváltozott az esemény alapja: politikai választássá alakult át.

Az elnökválasztás előtt sokáig úgy tűnt, hogy az egyes személyiségek népszerűsége alapján dől majd el a voksolás. Az utóbbi két hétben azonban alaposan megváltozott az esemény alapja: politikai választássá alakult át. A Smer Ivan Gašparovičot támogatja, aki ezáltal a nacionalista és a szocialista politika jelöltjévé vált. Ľubo Roman, az ANO embere az SDKÚ jelöltje, Eduard Kukan mellett tette le a voksot, aki így a szlovák kliensrendszer, opportunizmus jelöltje lett, aki a politikát cserekereskedelemként fogja föl. Vladimír Mečiar még mindig az állami vagyon fosztogatásának, a rablások és a meghiúsított népszavazások politikáját képviseli, noha megpróbálták átfesteni a HZDS cégérét néppárttá. A kereszténydemokrata František Mikloškót már régebben támogatja a Polgári Konzervatív Párt (OKS), néhány hete pedig az MKP is, amivel a keresztény, a polgári és a magyar demokraták jelöltje lett.

A politikai kártyák kiterítésével sokkal tisztábban látszik, hogy az elnökválasztás négy reálisan létező politikai blokk küzdelme lesz, e négy blokkot képviseli Vladimír Mečiar, Eduard Kukan, Ivan Gašparovič és František Mikloško. Mindenkinek, aki választani megy, tudatosítania kell, hogy az elnökjelölttel politikai irányultságot is választ: nemzetit és szociális demagógiát Gašparovič esetében, üzérkedést és belsőellenség-keresést Kukanéban, az önhatalmúság és a rablás hatalmát Mečiaréban és a tisztességes demokratikus hatalmat František Mikloško esetében.

Mind a négy jelöltnek esélye van a sikerre, mind a négyen nemcsak más pártpolitikát képviselnek, hanem Szlovákia más arcait is. Az eddigi stabil preferenciák a választások előtt megváltoznak. A keresztény, a polgári és a magyar demokraták jelöltje, František Mikloško azokat az embereket képviseli, akiknek nincs kommunista múltjuk, akik 1989 novembere előtt és után is meg tudták tartani emberi méltóságukat. Ilyen emberekből sokkal több van Szlovákiában, mint az a jelöltek eddigi támogatottságából kitűnne. Hogy a nem kommunista Szlovákiának sikerül-e megválasztatnia saját jelöltjét, főleg attól függ, hogy minden keresztény, polgári és magyar demokratában mindez tudatosul-e, s elmennek-e megválasztani őt a tisztességes demokrácia hívei.

A szerző a Polgári Konzervatív Párt elnöke

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?