Érvényesülés

<p>A Petőfi rádió csokorba kötötte a magyar zenetörténet legjobb ötven nagylemezét, minden albumnak egyórás műsort szentel. A lista szubjektív, a műsorok viszont &ndash; az előadókkal és a többi megszólalóval &ndash; izgalmasak, tanulságosak. Képet adnak az adott korról és nem utolsósorban a zenészekről.</p>

Egyikük 1982 végén kivált egy sztárzenekarból, hogy saját együttest alapítson, amely a következő szűk egy évtized meghatározó bandája volt. Egyik korongja szerepel a listán. A zenész elmondta, hogy a lemezgyárban nagyon mérgesek voltak rá, amiért cserben hagyta társait. A vállalat mindenható ura azzal zsarolta, ha nem megy vissza, búcsút inthet a karrierjének. Állítólag nem kedvelte hősünket. Mégis elment alakuló zenekara első koncertjére, amely botrányba fulladt. Másnap a nagyúr mégis behívatta, lemezszerződést ajánlott neki, s elindulhatott az együttes csodás karrierje.

Mondják, hogy az idő megszépíti az emlékeket. De ennyire? Ez hihetetlen történet. Gondolom, azok sem hiszik el, akiknek fogalmuk sincs az akkori zenei állapotokról. Miért nem lehet bevallani, hogy dörgölőztem, nyaltam, mindent megtettem azért, hogy a felszínen maradhassak? Megértenénk, hiszen aki nem ezt tette, elbukott, mint például Cserháti Zsuzsa, aki a magyar könnyűzene egyik száműzöttje lett.

Manapság sem mindig elég a tehetség az érvényesüléshez. A háttér és a testi adottságok olykor fontosabbak. Szinte minden munkahelyen találunk olyan személyt, aki csak úgy van, valakinek a valakije vagy a főnök szeretője.

Múltkor a bankban egy húszas éveiben járó hölgy jóformán minden művelethez segítséget kért a kollégájától. Amikor magunkra maradtunk a segítőjével, az megjegyezte, hogy a kislány harmadik éve dolgozik ott, de még mindig nem boldogul egyedül. Rákérdeztem, miért nem küldik el.

Ő lesz az utolsó – válaszolta cinikusan.

Egy ismerősömnek pár éve tömeges elbocsátás során felmondtak egy mamutcégnél. Csodálkozott is mindenki, hiszen vezető kávéfőző volt. Egyébként meg fontos emberek ágyába járt. Amolyan munkahelyi kéjhölgy, és ezt vállalja is. Év végén szűnt meg a munkaviszonya, december közepén kivette maradék szabadságát, januárban külföldön pihent, költötte a busás végkielégítést, február 1-től pedig visszahívták, mert – láss csodát – felszabadult egy hely. Ugyanarra a posztra került, csak a szerződése változott. A rüfkét mégis többre tartom, mint a rádióban nyilatkozó zenészt. Mert nem köntörfalaz, vállalja önmagát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?