Értelmiségi és politikus

Közép- és Kelet-Európában nem ütközött hasonló ellenállásba. Meghatározta a nemzet fogalmát, majd jogot formált a kultúra, a gazdaság és a politika meghatározására. Mára ez a szerep hagyományos legitimitást nyert, s nehéz megkérdőjelezni, főleg azért, mert a független értelmiség szerepét ismételten megerősítette a kommunista elnyomás elleni küzdelem és a diktatúra összeomlásában játszott kimagasló szerepük.

Demokratikus társadalmi közegben az értelmiség képviselői – orvosok, mérnökök, tanárok, tudósok –, akik egy-egy szakterület ismerői, nagyjából a politikától függetlenül működnek. Itt nyilvánvaló konfliktus van az értelmiségi és a politikus szerepe között. Ebben a közegben az életszférák el vannak különítve egymástól. Az írók, a művészek, a tudósok minőségét nem a politikusok értékelik, hanem a kollégák.

Az értelmiségi független és társadalmi szerepe az, hogy a jelen és a közelmúlt kritikája révén tisztázza a fennálló helyzetet, és megfogalmazza a jövő lehetséges alternatíváit, stratégiáját. Nincsenek pártkötődései, így szabadon tudja elmondani véleményét, s töltheti be kritikai funkcióját.

A politikus elkötelezett szerepe az, hogy kompromisszumok révén integrálja az érdekellentéteket. A politikában nehéz igazságot keresni, itt csak érdekek vannak, amelyekért gyakran visszaélnek az igazsággal. A politikus hozzáértése inkább a taktikázásban, mintsem a szaktudásban áll. A szaktudást pótolandó alkalmaznak a politikusok értelmiségi tanácsadókat. Csakhogy a posztkommunista rendszerekben a fenti meghatározásokat nem nagyon értik, és a jelenlegi hatalmon levő politikusok nem is sietnek megfelelően értelmezni ezeket, mert így saját státusukat, hatalmukat aknáznák alá.

Néhány politikusunk a legutóbbi párkányi értelmiségi találkozón feltette a kérdést: én nem vagyok értelmiségi?

A hagyományos demokráciákban vannak politikus értelmiségiek, vagyis olyanok, akik a politika szakértői. A posztkommunista társadalmakban ez a réteg hiányzott, kialakítása többgenerációs folyamat. A jelenlegi politikai színtéren, az amatőr, a profi haszonleső és a megélhetési politikus figurák keverednek, azokkal a valódi értelmiségi politikusokkal, akik már tényleg értik a szakmát. Ezek már nem független értelmiségiek, mert kötelezi őket az ideológia, a pártprogram és a pártfegyelem.

A szlovákiai magyar értelmiség a diktatúra bukása után több esetben szervezett értelmiségi fórumot. Ezeken a fórumokon ha volt is kritika, tényfeltárás, az ott elhangzott elemzések értékelése, a feladatok megvalósítása nem volt határidőhöz kötve, s nem voltak megnevezett felelősök sem. A korábbi fórumokon a politikusok díszvendégek voltak, a legutóbbin Párkányban már többségében ők voltak az előadók is. A hatalom szolgálatába szegődött politikusoknak társadalomkritikát gyakorolni a civil szférában, inkább ambivalencia, mint a demokrácia ismérve.

Ideje lenne tiszta vizet önteni a pohárba. Politikai képviseletünk szavazóbázisa – egyelőre – állandó, és ha esik, ha fúj, a szavazatok 9-10 százaléka biztosított. Tudvalevő, hogy a politikában az állandóság elkényelmesít. Egy párt sikerei – ellenzék nélkül – az egypártrendszer tévedhetetlenségének hamis illúzióját keltik. Ezért lenne szükség a független értelmiség kritikájára, elemzésére.

Az idő sürget, az Európai Uniónak már ugyan tagjai vagyunk, de ez egy megabirodalom, amely mögött pénzügyi érdekek állnak, és mivel a csatlakozó országok nettó befizetők, a gazdasági felemelkedésre még évtizedekig kell várni, az itt élő magyarság pedig elszegényedik. Kisebbségi szinten – a határok légiesítésén kívül – sem várható lényeges változás, hiszen az EU-nak nincs a kisebbségek jogait garantáló törvénye, s ráadásul az EU készülő alkotmányában sincs hajlandóság ezt külön deklarálni.

A szerző a Somorja és Vidéke Kulturális Társaság elnöke