Erőszak egyenes adásban

Reggel nyolcig csönd volt. Ekkor újra hatalmas ordítozás hallatszott. Irány a kukucskáló. A szemközti ajtó tárva, a férfi nyomul be, úgy láttam, mintha félrelökné az útjából a nőt, aki sikít, ekkor mintha a férfi odacsapott volna neki, és hallottam sírni egy gyereket is. A férfi bement, a kiabálás és a sírás felerősödött. Aztán újra kivágódott az ajtó, és úgy nézett ki, mintha a nő ki akarná tuszkolni és zárni a férfit a lakásból, de az visszatolakodott, és a kiabálás, sírás, sikoltozás tovább folytatódott, de már halkabban, mert az előszobából valószínűleg bementek a lakásba. Akkor elmentem készülődni, de eszembe jutott, hogy ha mindez folytatódik, felhívom a lakás tulajdonosát, aki megkért, hogy amennyiben az új lakók nem megfelelően viselkednének, azonnal értesítsem őt. 

Mikor kijöttem a fürdőszobából, csönd volt. Aztán újra ajtócsapódások, ki- és bejárkálás, hangoskodás. Négy különböző férfit láttam közlekedni – az éjjeli garázda nem volt közöttük –, föl-le mászkáltak a lifttel, ki és be a lakásba, egyikük kint a lépcsőházban hangosan telefonált. Az ajtó nyitva volt, már kezdtem megrémülni, hogy nem történt-e a verésnél is rosszabb, de aztán megláttam a küszöbön a nőt. Ekkor kinyitottam az ajtót, és megkérdeztem, mi van itt, mi ez a dőzs. Ezen tettemért egyébként családtagjaim utólagos szidásában részesültem, mondván, miért kell nekem ilyen kiélezett szituációban is merésznek lennem. Tulajdonképpen igazuk van, mert nem tudhattam, kik ezek a durva hangú férfiak, s nem húznak-e be nekem is egyet. De hát egyrészt dühös voltam, mert utálom a zajt. Másrészt meg tényleg kíváncsi. Egyébként mindezt a folyosó harmadik lakójának is hallania kellett, még jobban is, mint nekem, mert az ő lakása szomszédos azzal a lakással. Ám ez a lakó, egy csaknem kétméteres, erős férfi, aki a lakógyűléseken mindig mindenben kivetnivalót talál és folyamatosan okoskodik, most ki sem dugta az orrát, pedig hallottam, hogy otthon van. Mindezzel nem kritizálni akarom őt, csak gondolkodom, vajon nekem is ezt kellett volna csinálnom? És úgy általában, ettől az esettől elvonatkoztatva, mit tegyen az ember, ha verekedést, garázdálkodást lát? Meghúzódjon, míg elül a vihar? Vagy közbeavatkozzon? Mert azzal, hogy kimentem és szóltam, tulajdonképpen azt tettem. Mindenesetre elvontan moralizálni teljesen más, mint amikor egyenes adásban történik a dolog. 

A nő elmondta, hogy a partnere (ezt a szót használta) részeg volt és megverte, ezek jöttek őt megvédeni, de most elmennek. A partnere is elment, de elvette a táskáját, nincs se pénze, se mobilja, se igazolványai, segítsek rajta. A nőt sajnáltam, mondtam, jelentse fel a férfit bántalmazásért. Ezt mintha meg sem hallotta volna. Azt hajtogatta, hogy fél, és távolítsam el a pasast a lakásból, ha megjön. Én annyit tehetek, mondtam, hogy felhívom a tulajdonost. 

A tulajdonos első lépésben kitette a férfit. Láttam őt, ahogy hordja le a cókmókját. Valószínűleg a szülei lehettek, akik érte jöttek. Elképzeltem, milyen lehet idős anyaként átélni, hogy a fiad részegen üvöltözött, majd eltángálta a nőjét (bár a tulajdonosnak azt mondta, hogy őt verte meg a nő), és most te vagy az, akinek meg kell mentened. 

De nemsokára a nőnek is mennie kellett, mert kiderült, hogy eltűnt néhány cucc a lakásból. S akárcsak a férfi, ő sem tudta megmagyarázni, ez hogyan történhetett.