Erőltetett menetek – két fordulóban

<p>A hétvégi, békésen lezajlott menetek után a publicisztikai térben folytatódott a menetelés. Olykor meglehetősen hisztérikusan. Második forduló. Mint minden eseménynek, a hétvégi meneteléseknek &ndash; melegjogokért, az élethez való jogért &ndash; is két fordulója van.</p>

Az egyik, amikor lezajlik az akció, a másik, amikor ezt meghányja-veti a köz. Ezúttal ez utóbbi volt cifrább, s nem is a szombati melegvonulás miatt. (Már nem újdonság, a szervezőknek idén nem sikerült semmi újat bedobni, ezért kisebb lett a médiafelhajtás is.)

A szlovák lapokat és blogokat olvasva – a honi magyar térfélen alig rezonált a téma – feltűnik, hogy baloldali és liberális körökben nem várt felzúdulást, hisztérikus reakciókat váltott ki a vasárnapi kassai menet. Nem véletlenül – ugyanis nem illik abba a sablonba, amelyet az említett térfél szereplői korábban felvázoltak és el is hittek. Az ún. kulturális vagy etikai (valójában inkább fundamentális társadalmi) témák közül az utóbbi évtizedekben a meleg-, az abortusz- és az ún. gendertémában van alapvető nézetkülönbség a jobboldali és a baloldali, konzervatív és a liberális oldal (van, ahol az előbbi, máshol az utóbbi felosztás érvényes) között.

Liberális – nyugaton inkább baloldali – nézőpont szerint a nevezett témákhoz való hozzáállás a maradiság–progreszszivitás tengelyen vizsgálható. Aki pride-on vonul, az haladó és modern, aki pedig ellenzi, hogy pl. meleg párok gyerekeket fogadhassanak örökbe, az a társadalmi fejlődést lassítja (és persze még homofób is) – mivel előbb-utóbb ő is ezt fogja mondani, csak most még nem látja a „helyes utat”. A folyamatok meggyorsításáért pedig „osztályharcot” kell vívni.

E logika szerint Kassán egy kis, érdektelenségbe fulladó összejövetelnek kellett volna lennie, rózsafüzért morzsoló vénasszonyok szélsőséges megnyilvánulásokkal és buzizásokkal teli menetének. Nem így lett, sőt, a szervezőknek a fotók és tudósítások alapján nagyon sok fiatalt sikerült megmozgatniuk. Így el kellett dobni a korábbi sablonokat, ami nehezen megy. „Ezek a legfontosabb problémák, ezért kell menetelni?” – köszön vissza a kérdés több írásból is, ami részben elfogadható lenne, ha ugyanezt a kérdést immár negyedik alkalommal feltették volna a büszkeségnapi vonulóknak is. Persze a kérdés alapvetően elhibázott, csak üdvözlendő, hogy tömegek vonulnak az utcára mélyebb társadalmi kérdések (legyen szó melegjogokról vagy a családot érintő kérdésekről), s nem csak aktuális, szociális vagy politikai részproblémák miatt. Az év eleji francia eseményekhez hasonlóan (ott a hagyományos családért, a melegházasságok bevezetése ellen tüntetett a jobboldal) pedig többen igyekeztek szélsőséges megmozdulásként, vagy szélsőségesekkel karöltve vonuló tömegként leírni a menetet.

Az ún. etikai témák terén Európában a jobboldal az utóbbi évtizedekben komoly lemaradásba került, ötlettelen lett. Ezen a terepen nagyrészt a baloldal diktálja a témákat és a ritmust. Ennek egyik oka, hogy a gazdaságpolitikai kérdéskörben a baloldal teljes csődöt jelentett, így más ügyek után kellett néznie. A múlt vasárnapihoz hasonló akciók megmutathatják a jobboldalnak, hogy nem temetkezhet be a technokrata ügyekbe. Egyben esély arra, hogy a témát le lehessen emelni a progresszív–maradi tengelyről (ami az elejétől hamis felvetés volt), s méltó vitát lehessen róla folytatni. A társadalmi diskurzus alapja ugyanis a másik fél meghallgatása, véleményének tolerálása – még akkor is, ha nem értünk vele egyet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?