Erkélyjelenet 2005-ben

Kisvárosunk parlamentjében szeretett volna képviselő lenni egyik ismerősöm. Amikor megkérdeztem tőle, miért, azt válaszolta: ahogy múlnak az évek, úgy válnak mind életveszélyesebbé a harminc-negyven évvel ezelőtt átadott lakótelepi panelházak, s nincs az önkormányzat szintjén senki, aki törődne velük, hát ezért. Ismerősöm neve, fényképe felkerült az egyik párt listájára, sőt kampányolt is családok százait érintő szándékával, ám tovább nem jutott a legutóbbi helyhatósági választásokon sem. Bevallom, régi tömbházlakóként elcsodálkoztam. Nem azon, hogy nyomban kiszemelt jelöltem végül kívül maradt a képviselő-testületen, hanem azon, hogy akadt egy ember, akit a számtalan szokványos választási ígéret között – amelyekből általában alig valami szokott megvalósulni – mások, jelesül lakótelepi polgártársai aktuális vagy előbb-utóbb bekövetkező, esetleges tragédiák árnyékát is előrevetítő lakásrenoválási problémái foglalkoztatják. És annak ellenére, hogy a panelházak körül bizonyos feladatokat ellát még a lakásszövetkezet, illetve a városi lakásgazdálkodási vállalat, többé-kevésbé függetlenül a tulajdonformától. Ismerősömnek azonban ez a mai napig sem elég, tisztában van ugyanis azzal, hogy az egy tömbházra jutó karbantartási alapból legfeljebb ezt-azt lehet megjavítani, helyrepofozni, átfogó felújításra jóval több pénz szükségeltetik. Országos viszonylatban nem kevesebb, mint 400 milliárd korona, ehhez képest összeverhetjük a bokánkat, ha az állami, helyi, lakóközösségi forrásokból sikerül előteremteni 70 milliárd koronát a 2007–2013-as időszakra. „Szlovákia számára jól jönne, ha a felújítást uniós pénzekből is finanszírozhatnánk, hiszen nálunk teljes felújításra szorul az összes olyan lakás – vagyis több mint 600 ezer –, amelyet 1983 előtt építettek.” Uniós támogatás elnyerésére azonban vajmi kevés az esély, minthogy az Európai Unión belül nemcsak Szlovákia küzd hasonló gondokkal, melyek együttes megoldása sok-sok milliárd eurót emésztene fel a közös kasszából, másrészt a régebbi tagországok zöme elveti ezt a gondolatot. A lakásszövetkezetek, lakásgazdálkodási vállalatok, lakóközösségek mellett ezért is elkerülhetetlen az önkormányzatok szerepvállalása a szóban forgó, egyre akutabbá váló kérdésben, mely bonyolultabb, mint amilyennek első pillantásra látszik. Túlmutat egy-két leélt, lepusztult, felújíthatatlanná vált blokk szanálásán. Tudta, tudja ezt ismerősöm, aki ugyan nem lett képviselő, de mintha az ő korábbi megérzéseit igazolta volna minap az élet: tíz méter magasból lezuhant egy férfi Pozsonyban, méghozzá úgy, hogy kitört a rozsdaette vaskorlát, amikor erkélyükön paplant akart kiteríteni. Mondhatnánk erre, napjainkban sokan igyekeznek emberibb léptékűvé alakítani panellakásuk enteriőrjét, melegebb színt kölcsönözve a rideg balkonnak is, ő pedig még azt sem vette észre, hogy a korlátot már csak az imádság tartja. Tűnődés helyett maradjunk annyiban, ennek a huszonkilenc éves fiatalembernek szerencséje volt. Ő még túlélte.