Érdemes a sajnálatra?

Annak alapján, ahogy a hazai sajtó a szakszervezetek által rendezett aláírás-gyűjtési akciót kommentálta, majd a köztársasági elnöknek az államfőválasztás első fordulója és a népszavazás ugyanazon a napon történő megtartásáról szóló döntését fogadta, a messziről jött embernek az a téves benyomása támadhat, hogy a Szlovák Köztársaságnak olyan kormánya van, amelyért – bukása esetén – érdemes könnyet hullatni. Ne azok kritikája alapján értékeljünk, akik manapság a kétkoronás tejet és a kettőnegyvenes kenyeret sírják vissza. Némely kormánykoalíciós parlamenti képviselők, pártelnökök és miniszterek is úgy vélekednek, hogy a II. Dzurinda-kormányt a történészek nem bölcs országlásáról fogják emlegetni. Nem vitás, hogy egy kormány népszavazás eredményeként való megbuktatására tett kísérlet nem a legelegánsabb válságkezelési módszer. Már csak azért is báj nélküli, mert előre sejthető, hogy ennek a megoldásnak az (alap)törvényességében kételkedők a kérdést – felülbírálhatatlan megválaszolásra – eljuttatják az alkotmánybírósághoz. Nem biztos, ez hozzájárul-e viszonyaink stabilizálásához. A gondolkodásbéli higiénia megköveteli, hogy feltegyem a kérdést: létezik-e ilyen helyzetben elegáns megoldás? Ha létezik, mi gátolja alkalmazását? A „létezik-e?” szónoki kérdésként is felfogható. De a politikai akarat megléte vagy hiánya kérdéseként is. Tudjuk, közéleti szereplőink melyik része tekinti politikai akarat függvényének a mocsarasodó válság megoldását. Végső soron ennek a következménye, hogy a Dzurinda elhasználódottságát naponta hangsúlyozó koalíciós politikusok rendre visszahőkölnek, ha arról van szó, hogy válaszolniuk kellene Ivan Šimko kormányfőcserét kezdeményező javaslatára. Aminek legalább fontolóra vétele az elegánsabb megoldás keresését jelentené. Miért talált süket fülekre Šimko követelése? Jelentős mértékben azért, mert „lent”, Pozsonytól távol az alsóbb szintű struktúrák ellenzik az ilyen, szerintük indokolatlanul radikális megoldást. Ott szinte minden tisztséget – szinte már a portásétól a megyefőnökéig – párthovatartozás szerint töltöttek be. Kétségtelen, hogy a kormányfőcserének veszélyei is vannak azokra nézve, akik „ejtőernyősként” kerültek pozícióba. A pártvezetők váltig állítják, hogy a pártok alsóbb szinten ellenzik a nagy mozgásokat. Van ebben igazság; alsóbb szinten a pártok hangulatát szinte kizárólag „íróasztalban érdekeltek” határozzák meg. Szép lassan mocsarasodik Szlovákia politikai struktúrája.