Ennyi volt?

<p>A szlovákiai demokrácia húsz évében, a hét parlamenti választás után a szlovák jobboldalnak egyetlen alkalommal sem sikerült stabil kormánykoalíciót alakítania. Vagy ellenzékben volt, vagy ha győzött, kétes politikai identitású pártokat is be kellett vennie a kormányzásba, de ez sem segített mindig. Ma 2011-et írunk, s úgy tűnik, semmi új a nap alatt.</p>

Az 1990-ben megalakított jobboldali kormányból maga a miniszterelnök, Vladimír Mečiar vált ki, s tette mellékvágányra az egész rendszerváltó csapatot. Parlamenti választásokat legközelebb a jobboldal csak 1998-ban nyert, de stabil kormányt akkor is csak az identitászavaros SOP-vel, és a balos SDĽ-lel sikerült összehozni. A 2002-es választások idején az előző két pártot a jobboldal kicserélte az egyszer használatos ANO-ra, mely még a parlamenti ciklus végét sem érte meg. Mikuláš Dzurinda idején két éven át másról sem szólt a napi politika, mint arról, hogyan tudja a miniszterelnök összehozni a szükséges többséget a parlamentben.

A populista-baloldali koalícióknak az elmúlt húsz évben nagyon jó dolguk volt. Vladimír Mečiar két és fél ciklusban volt miniszterelnök. Először 1991-ben váltották le, 1992-ben visszatért, másodszor 1993-ban váltották le, egy évre rá visszatért – egy stabil ciklusra. 1998-ban bukott végleg.

2006 és 2010 között az előző miniszterelnök alatt sem remegett meg igazán a szék.

A stabil-instabil ellentétpár azért alakult így ki, mert míg a jobboldali koalíciókban megközelítőleg egyenlő erejű partnerek vettek részt, a baloldali-populista koalíciókban mindig ott volt a domináns vezető s a két csatlósa, akiknek más partner nem jutott.

A jelenlegi politikai helyzet újra azt mutatja, hogy a jobboldali pártok képtelenek stabil, kényelmes többséget szerezni és fenntartani a parlamentben. A parlamenti választások eredményei viszont azt, hogy bármilyen módon varázsolnak is a jobboldalon, a jelenlegi többségnél többet nem bírnak összehozni. Szomorú, de úgy tűnik, egyre inkább azoknak van igazuk, akik szerint Szlovákiában stabil kormányt csak akkor lehet alakítani, ha az a politikai paletta bal és jobb oldalát is összeköti. A Smer erre már évek óta nyitott, a kérdés az, a jobboldali pártok közül melyik. A szíve mélyén talán mindenki elfogadta már ezt a tényt, de egyelőre mindenki tartja magát a korábbi egyezséghez. Ám az is biztos, hogy a háttérben már mindenki szépítkezik, hogy a start pillanatában a lehető leggyorsabban ugorjon a leendő vőlegény karjai közé.

Nagy András

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?