Elvtársak, eltelt száz év

Szakállas politikai vicc a nyolcvanas évekből: Az amerikai, a lengyel és a szovjet kutya beszélget. Tudjátok, nálunk, ha elég sokáig ugatsz kétségbeesetten, akkor előbb-utóbb megszánnak és dob valaki egy kis húst – mondja az amerikai kutya. Mi az, hogy hús? – kérdezi a lengyel. Mi az, hogy ugatni? – kérdezi a szovjet… Nos, tényleg jól jött volna az akkortájt Lengyelországban szükségállapotot bevezető Jaruzelski-diktatúrának, ha a szovjet elvtársak kisegítik némi hússal, hogy legalább néha lehessen kapni az üzletekben. De a világ leghatalmasabb és legfejlettebb országa (ahogy akkor az iskolákban mifelénk is tanították) még erre sem volt képes. Hogy is lett volna, mikor maga is óriási élelmiszer-behozatalra szorult. Míg a cári Oroszország a világ egyik legnagyobb élelmiszer-exportőre volt, addig a nagy Szovjetunió a világ legnagyobb élelmiszer-importőre lett. Innen (is) a viccek, hogy ha a Szaharában bevezetnék a kommunizmust, két év múlva importálni kellene a homokot.

100 éve egy novemberi bolsevik puccsal (és nem októberi forradalommal) kezdődött a kommunista-szocialista kísérlet, s végül az általa megteremtett gazdasági rendszer katasztrofálisan rossz hatékonysága döntötte romba. Ez volt a fő ok, az általános nyomor, amiről a gorbacsovi glasznoszty hatására egyre nyíltabban beszélhettek már Moszkvában is. Ahogy Anatolij Gyerjabin megírta az Ifjú Kommunistában(!), a szovjet családok mindössze 2,3 százaléka mondható jómódúnak, 11,2 százalék nevezhető középosztálynak, a maradék 86,5 százalék egyszerűen szegény. David Remnick, a The Washington Post egykori moszkvai tudósítója Lenin sírja című könyvében így ecseteli a helyzetet: „Még az úgynevezett milliomos kolhozelnökök házában sincs meleg víz – mondta egy türkméniai gyapottermesztő… A vorkutai bányászok nem kaptak elég szappant ahhoz, hogy lemoshassák arcukról a szénport; a távol-keleti Szahalin szigetén az anyák otthon szültek, mert nem volt elég szülőotthon; a fehéroroszországi falusiak hulladékvassal és disznózsírral fizettek a cipőért… Még egyes pártfunkcionáriusok is másfél- és hárommillió közé tették a hajléktalanok számát; egyedül Üzbegisztánban több mint egymillió volt a munkanélküli; az országos csecsemőhalandóság pedig 250 százalékkal haladta meg a nyugati országokét.” A mindennapi élet hitványsága külön fejezet: „A törülközők az első mosás után szakadozni kezdtek, a tej egy nap alatt megsavanyodott, az autók néhány hónappal a vásárlás után szétestek. A Szovjetunióban bekövetkező lakástüzek leggyakoribb oka az volt, hogy a televíziókészülékek látszólag minden ok nélkül fölrobbantak.”

Azóta a kommunizmus összeomlott, de a hagyatéka – a tudatba és a tudatalattiba beépült normák, gondolkodásmód és reflexek – máig kísértenek, sőt mintha öröklődnének, terhes örökségként nyomasztva térségünket. Oroszország élén egy volt KGB-s áll, aki szerint a Szovjetunió összeomlása a 20. század legnagyobb geopolitikai katasztrófája volt, dolgozik is az újjáépítésén. Országainkban népes a rajongótábora: az erdőkben gyakorlatozó harcosoktól a cseh elnökig és a magyar kormányfőig. Miközben a mi kormányfőnk is egy volt kommunista, a leendő cseh kormányfő meg valószínűleg egy exkommunista és exügynök lesz. Tanulság? Nincs, de legalább már szappan van Vorkutában és Kemerovóban (is), van hús Lengyelországban és ugatni már lehet, pontosabban nálunk még lehet.