Elnökbuktató könyv?

Michael Wolff „Tűz és düh: Trump Fehér Háza belülről” című könyvének megjelenése után most Trump szellemi képességeit taglalja a média. Emellett nemsokára meghallgatja Trumpot is az oroszokkal való összejátszást vizsgáló ügyész, de ez a hír mintha elsikkadt volna a könyvet körülvevő információs zajban.

Az amerikai gazdaság meglehetősen jól áll, a tőzsde szárnyal. A nemrég megszavazott adóreform az első nagy tette a Trump alatti republikánus érának – lehet szeretni, lehet nem szeretni, de sok hagyományos republikánus ígéretet váltott be.

Téma tehát van bőven, ehelyett külön elemzések születnek arról, hogy hánykor kel Trump, mikor megy le a Fehér Ház emeleti részén található hálóból a földszinti irodai részbe. Más cikkek azt részletezik, hogy milyen klikkek igyekeznek Trumpot a befolyásuk alá vonni. A Twitteren külön hashteggel futottak a könyvben ismertetett csúfnevek, amelyeket Trumpék aggattak a különféle közszereplőkre. A kirúgott Bannont például Mr. Bum Bumnak keresztelte el az elnök. A könyv szerzőjének az a célja, hogy ne csak a washingtoni körök olvassák el, hanem a lehető legszélesebb rétegek. Az persze nem valószínű, hogy a trumpistákat elbizonytalanítja a kötet, hiszen már a választási kampányban kikerült szexista felvétel miatt sem lett népszerűtlenebb a köreikben, nem beszélve a további számtalan kínos ügyről.

Fontos, hogy különbséget tegyünk Trump egyes kiszólásai között, például a demokraták politikailag korrekt nyelvezete ellen, hiszen éppen erre épül a republikánusok radikálisabb mozgalma. Más lépései viszont tisztán kínosak vagy érthetetlenek, esetleg egyenesen kontraproduktívak, mint például a feleslegesen agresszív Twitter-üzenetek, vagy a kapkodó családi „diplomaták”. Csakhogy a sajtó egy része ezeket összemossa, más része meg fel sem ismeri a különbséget.

A könyvből új érdemi dolgokat nem tudunk meg, az első száz napot dolgozta fel Wolff, és ezek a botrányok már ismertek voltak. A könyv kissé kiszínezett jellege adja az olvashatóságát. Nem dokumentumokkal körbebástyázott oknyomozó alkotásról van szó, ahogy az előszó ígéri, ez csupán egy verzió, amit Wolff igaznak hisz. Ebbe viszont néhány fiktív párbeszéd beillesztése is belefért, ami az oknyomozástól eléggé távol esik.

A szerző bejutott a Fehér Házba, ez biztos, ahogy az is, hogy több beszélgetésről is lehet felvétele. Végső soron elmondhatták neki bizalmasan azokat a dolgokat, amelyeket leírt, de a közlő valószínűleg nem sejtette, hogy Wolff le is írja azokat. Másrészt a Fehér Ház Trump beköltözése óta a viaskodó frakciók miatt a szivárogtatás fellegvárává vált. Lehet, hogy a Wolffnak tett megjegyzések egy része inkább a belső harcokat tükrözik. Bannon, aki a szerző egyik fő forrása, azóta már nem dolgozik ott, ahogy több más megszólaló sem. Így fenntartásokkal kell kezelni a pletykákat és vádaskodásokat, mert lehet, hogy az adott pillanatban konkrét célt szolgáltak.

De azért érzékeny pontokat érint a könyv, ezt Trump reakciói is mutatják. Az elnök a Twitteren bizonygatta, hogy márpedig ő géniusz és sikeres ember; a szóvivője is beszállt a védelmében. Az összbenyomás elég kedvezőtlen, egy kaotikus Fehér Ház rajzolódik ki, ahol elképesztő dinamikával zajlik a bizánci típusú belharc.

Összegezve: a realityshow-ban szereplő ingatlanmágnásból lett elnökről első hivatalban eltöltött éve végén egy bulvárkönyv jelent meg: ez aligha meglepetés. A téma kínálta magát, de hiú ábrándnak tűnik az, amiben Wolff reménykedik: ez a könyv nem fogja megbuktatni az amerikai elnököt.