Elmaradt a csoda

Kotrha

Üres ígéretek, kizárt civil megfigyelők és egy magánrepülőgép-flotta. Nem ezt akartuk írni a klímakonferencia után. De miért is lett volna különb az idei COP, mint az eddigiek? 

Már huszonöt alkalommal tárgyaltak a világ vezető politikusai, gazdasági titánjai és szakemberei a sorsunkról, és egyre nagyobb veszélyekkel lettek szembesítve. Most volt a huszonhatodik alkalom. Az eredmény? Nem meggyőző.

Mondottam: ember küzdj, és bízva bízzál!” – ez a Madách-idézet sokszor jutott eszembe, miközben a glasgow-i eseményeket figyeltem. A körülbelül 40 ezer bejegyzett résztvevő mellett aktivisták és tüntetők tízezrei lepték el a várost, hogy nyomást gyakoroljanak a résztvevőkre. Bár a szervezők az eddigi leginkluzívabb klímakonferenciát ígérték, a valóság mégis az ellenkezőjét sejteti. A helyszínen levő békés tüntetők és újságírók elmondása szerint a rendőrség többször agresszívan lépett fel velük szemben, nem éppen „emberi jogokon alapuló” eljárásokkal. Hiányzott az akadálymentes hozzáférés a konferencia helyszínén, hiányoztak a jelnyelvi tolmácsok is. A civil szervezetek képviselőit nem engedték részt venni a tárgyalásokon, jobb esetben egy teremben követhették online az eseményeket, de az összeköttetés rossz volt, így nem igazán tudták megfigyelői teendőiket végrehajtani. Akik viszont nagyon jelen voltak a tárgyalásokon, azok a fosszilis nyersanyagokat kitermelő cégek és országok lobbistái – összesen 503 résztvevő reprezentálta a kőolaj-, a földgáz- és szénkitermelők érdekeit. Összességében többen, mint ahányan a legveszélyeztetettebb országok képviselői voltak. Olyan ez, mintha egy tüdőrák-konferencián a dohánycégek vennének részt a legnagyobb delegációval. Felettébb abszurd, józan ésszel felfoghatatlan. Mégis itt tartunk.

Emellett már majdnem elhanyagolható, hogy a különböző országok és óriáscégek képviselői összesen 118 magánrepülőgéppel érkeztek Glasgow-ba, és csak ezzel több mint 1400 tonna CO2-t bocsátottak a légkörbe. És ne feledjük: ismét érdemes itt megjegyezni, hogy a leggazdagabb 1 százalék, tehát világszerte 80 millió ember életvitele adja az emissziók 16 százalékát.

És hogy miben egyeztek meg a konferencián? A megállapodás nem lett olyan erős, amit a helyzet komolysága kívánna. A vállalások semmiképpen nem elegendők ahhoz, hogy az átlaghőmérséklet emelkedését 2,0 Celsius-fok alatt tartsuk, nemhogy elérjük az 1,5 Celsius-fokos célt. A szén kiiktatása ugyan szerepel benne, de csak nagyon óvatos nyelvezettel: „felgyorsítani az erre való törekvést”, a „szén kiiktatása” helyett. „Megszüntetés” helyett „szakaszos csökkentés”. Vannak, akik ezt is pozitívan értékelik, mert legalább konkrétan megnevezték a szenet.

Megmutatkozott továbbá, hogy a nyilvános ígéretek ellenére a gazdag államok nem akarnak és nem is terveznek annyi pénzt adni a szegény országoknak, amennyire szükségük lenne gazdaságaik és energiaforrásaik megváltoztatásához. Pedig épp a legszegényebb országok érzik már most a legjobban a klímaváltozás következményeit, ami főként a gazdag, európai és angolszász országok életstílusának, mértéktelen energiaszomjának következménye. Kína és az USA ugyan kijelentette, hogy szorosabb közreműködést tervez klímakérdésekben, de ez inkább PR-húzás, mint tényleges, céltudatos döntés. Mindez arra utal, hogy a kéthetes konferencia megint csak sikertelen volt, és ez nagyon elszomorító, mert lassan tényleg kifutunk az időből, hogy jelentős reformokat hajtson végre a civilizációnk.

Úgy látszik, a homo sapiens sapiens nem képes felfogni a veszélyt, ami vár rá. Tudatosan teszi tönkre környezetét, amely életben tartja. Próbálhatunk még küzdeni, hogy a törvényhozóink meghallgassanak minket, de eddig ignorálják kéréseinket. Próbálhatunk bízva bízni, hogy döntéshozóink megállítják a civilizációs összeomlást, de még mindig nem fogták fel a realitást. Sajnos a következményeket mindnyájan érezni fogjuk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?