Ellenzéki dagonyázás

 

Ma már ott tartunk, hogy egy rendkívüli parlamenti ülés összehívásához szükséges 30 aláírás összekaparását is mérhetetlen sikerként ünneplik, miközben a népámítás tekintetében egyre inkább közelítenek a baloldalhoz. Mindezt mi sem bizonyítja jobban, mint az említett rendkívüli parlamenti ülés témája. A jobboldali pártok – rendkívül „szemfülesen” – a legsebezhetőbb pontján kívánnak visszavágni a második Fico-kormánynak. A munkanélküliség újabbnál újabb csúcsokat döntöget, az ellenzék így ezt szeretné kihasználni a kormány földbe döngölésére. Napok óta mást se hallunk az ellenzék részéről, mint hogy az állástalanok rendkívül magas számáért elsősorban a Fico-kabinet a felelős, mert olyan törvényeket fogadott el, amelyek a vállalkozókat terhelik, indokolatlanul növelve az alkalmazottak és a szakszervezetek jogait. Bezzeg az ő kormányzásuk alatt (szerintük) minden másképp volt: a vállalkozók terhei csökkentek, a szakszervezeteket mellékvágányra állították, az alkalmazottak jogait megnyirbálták, aminek köszönhetően jelentős mértékben enyhült a feszültség a munkapiacon. Valóban ilyen sikeres lenne a neoliberális recept? A Radičová-kormány 2010 júliusában került hatalomra, a munkaügyi központ adatai szerint az állástalanok aránya akkoriban 12,33 százalék volt. A jobboldali pártok 2012 áprilisában adták át a kormányrudat a Fico-kabinetnek, kormányzásuk utolsó hónapja így 2012 márciusára esett, amikor 13,69 százaléknyian voltak munka nélkül, vagyis a Radičová-kabinet nyúlfarknyi, neoliberális gazdasági intézkedésekkel teletűzdelt kormányzása alatt is több mint egy százalékponttal nőtt az állástalanok aránya. Abszolút számokban ez azt jelenti, hogy nem egész két év alatt 375 ezerről csaknem 410 ezerre. Nem javult a helyzet a déli, magyarlakta járásokban sem. A Dunaszerdahelyi járásban például 9,9-ről 12,2, a Komáromiban 15,9-ről 18,4, a Rozsnyóiban 25,3-ról 28,8, a Rimaszombatiban pedig 33-ról 34,4 százalékra nőtt az állástalanok aránya. A jobboldali pártoknak tehát nincs mivel dicsekedniük. Ha valóban hasznossá szeretnék magukat tenni, az általuk kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülésen használható ötletekkel kellene előállniuk, amelyekkel valóban vissza lehetne fogni a munkanélküliség további drasztikus növekedését. Ráadásul ha sikerülne is megegyezniük a kormánnyal, és valóban ideális döntéseket hoznának, akkor is csak enyhíteni tudnának a helyzeten, hiszen a munkanélküliség növekedése nagyrészt a nyugat-európai keresletcsökkenés számlájára írható, ezt pedig ők sem képesek befolyásolni. A pártokat ismerve az ülésen így inkább csak magamutogatásra, sárdobálásra, az ellenkező politikai oldal földbe döngölésére számíthatunk mindkét térfélen.