Élet a zacskóban

Annyira hasznosak, hogy amióta léteznek, egyre többet és többet használunk belőlük. A zacskók életünk minden területén megtalálták a helyüket. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a zacskók többsége (főleg az üres zacskók) önálló helyváltoztatásra is képesek. Régen ördögszekereket terelgetett a szél a kihalt tájakon, ma nejlonzacskót. Egyik ide repül, másik amarra ugrálgat lagymatagon, attól függően, hová küldik. Merthogy ezek a zacskók nem maguktól jöttek ám közénk, hanem küldték őket. Mivel pontosan nem tudni, kicsoda és mikor, milyen céllal, ezért az a legbölcsebb, ha Soros Györgyöt sejtjük a jelenség hátterében. Soros a tőle megszokott fondorlatossággal unalmában feltaláltatta a nejlonzacskókat és ideküldte nekünk őket, hogy rugalmasságukkal gyakoroljanak ránk nyomást, sokrétű felhasználhatóságukkal avatkozzanak a belügyeinkbe. Ez pedig sikerült is neki, hiszen azóta a zacskók minden háztartás szervetlen, vizet át nem eresztő részét képezik. Valaki a szalámis szendvicsét pakolja beléjük, más a fagyasztóba eltett génkezelt csirkemellet. Emlékszünk még Bernáth Aurél Tél című festményére, amelyen a havas domboldalak felett varjakat dobál a kavargó szél? Hát a táj mifelénk azóta kicsit megváltozott. Gyuri bácsi a tőle megszokott fondorlatossággal valahogy rávette a varjakat (biztosan ígért nekik jó sok diót), hogy költözzenek a városokba, a gyanútlan polgárok által gyanútlanul nyitva felejtett kukákból pedig szedegessék ki a nejlonzacskókat, hogy a szél vihesse őket szanaszét, mindenfelé. Amelyikeket pedig nem sikerült kiszedniük, azokat a szemétdombokról fújja szét a szél a rákkeltő gyomirtókkal kezelt gabonaföldekre. Legjobb a hazai. Mindezek fényében talán nem csoda, hogy az utóbbi időben egyre több ember fordul orvoshoz olyan panaszokkal, hogy azt érzi: élete mintha egy zacskóban telne. Vannak, akik egyenesen zacskónak érzik magukat, de legalábbis a fejüket: egy vizet és levegőt át nem eresztő közegnek, amelybe valakik időnként belegyömöszölnek valamiket, csomót kötnek a zacskó szájára, aztán úgy hagyják. Aztán egy idő után megint kinyitják, beleraknak még valamit, és visszacsomózzák. Újra és újra, naponta, hetente, havonta, évente. Közben talán nem is tudatosítjuk, melyik európai főváros neve hasonlít legjobban az emberi tüsszentésre. Brüsszel. Minden zacskó kipukkad egyszer, ilyen szempontból közeli rokonságot mutat a lufival.