A mítoszok uralma

Az ember örök életében szerette misztifikálni az őt körülvevő dolgokat. Vajon földönkívüliek építették a piramisokat? Bár statisztikával nem tudom alátámasztani, de gyanítom, hogy országunk lakosainak többsége szerint nem. Vajon át akarják műteni gyermekeinket, és bevándorlóországgá akarják változtatni otthonunkat? A 93 éves Soros egymagában irányítja az egész világot, és ördögi tervével akar véget vetni az emberiségnek? Nos, az eredményeket látva, úgy tűnik, ez a többségi álláspont.

A mítoszok teremtése és felhasználása nem új keletű dolog a politika világában. Általában ezeknek főszereplői távoli és megfoghatatlan, az átlagos ember számára ismeretlen tényezők, melyekről leginkább csak olvashat az ember. De mi történik például, ha egy közeli, elérhető ellenség a mítosz főszereplője? Helyzettől függ, de megeshet, hogy 6 millió megölt ártatlan embert szül. A modern idők mítoszai szinte kivétel nélkül ugyanarról szólnak – azaz a külső, felszín alatt mozgolódó ellenség megállítása érdekében meg kell találni a harcra alkalmas vezetőt. Szlovákia 2023-ban Robert Ficót hatalmazta fel, hogy állítsa meg a genderlobbit, a migrációt, Soros Györgyöt és a nyugati befolyást.

A mítoszok dominanciáját a tények felett pedig mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a Smer szavazóit aligha zavarta Ľuboš Blaha 2014-es bejegyzése, amit a pozsonyi Pride-ról posztolt azzal a kommenttel, hogy a homofóbiát meg kell állítani, és a tolerancia és a szeretet a legfontosabb az életben. Nem, ez nem akadt fenn a szűrőn, ellentétben az említett politikus később tett, homofób megnyilvánulásaival, amelyek által (is) növekedni kezdett a párt népszerűsége.

De említhetném azt a sajtóorgánumot is, amelybe éppen most írom ezt a szöveget; számtalan mítosz alakult ki az Új Szó bevételeiről és háttérembereiről: Bugár Béla adta át a stafétát Soros Györgynek, aki egyenesen az amerikai kormánynak passzolta át szerkesztőségünket. Csupán idő kérdése, hogy mikor kötünk ki a gyíkembereknél. A tényekkel szemben igencsak hadilábon álló elv alapján a média csúsztat, és ha megpróbálja tényekkel igazolni a mítoszokat terjesztő atyafiak veszélyét, azzal zárják le az ügyet, hogy „hazudunk”. Hiába jelenik meg az Új Szóban egy Szent István-melléklet augusztus 20-án, a mítosz kötelez: máris özönlenek a „nem foglalkozunk a magyarsággal a legnagyobb ünnepünkön” hozzászólások, de nemcsak olvasóktól, hanem a mítoszokat terjesztő politikusoktól is. Természetesen már a legnagyobb magyar párt szombati eredményének okát is megfejtették: a liberális média tehet róla!

De miért működnek ilyen jól az olcsó hazugságok, melyek leginkább csak a félelmet táplálják az emberben? Georges Sorel francia filozófus szerint ha az ember nem érti a világának működését, szorongani kezd. Éppen ezért megértést keres, ha pedig nem talál, akkor „álmegértéshez”, azaz mítoszhoz folyamodik.

A legaggasztóbb, hogy nem egyedi esetről beszélünk. Nem Szlovákia betegsége a mítoszok által való uralkodás, hanem globális probléma. Ha körülnézünk, nem nehéz találnunk olyan országot, ahol pontosan ugyanez történt, mint nálunk szombaton. A helyzet kialakulásáért pedig szintén nem nehéz megtalálni a bűnöst: a politikai beszédeket leváltották az érzelmek, a racionalitást pedig a politikusokba vetett hit. Természetesen érthető is a jelenség, hiszen sokkal egyszerűbb annyit mondani, hogy „Brüsszel”, ahelyett, hogy elmagyaráznák az államadósság és az infláció okát. Hát minek is tennék akkor?

Sajnos nem vagyok optimista, sőt. A tények iránti éhség nélkül nem lehet jövőt építeni, a politikusok pedig szemmel láthatóan nem akarnak lemondani a mítoszaikról. A médiában való csalódás pedig aligha segít a társadalom működésének – különösen egy kisebbség szempontjából. Amíg a mítoszokba vetett hitünk által féregnek nevezünk (egy, akár a saját nemzetünkhöz tartozó) egyént, búcsút inthetünk a modern, progresszív világnak, az elfogadásnak, illetve a magyar képviseletnek is.