Elégedj meg Bidennel – az amerikai status quo

Joe Biden Kamala Harris

Tavaly augusztustól idén februárig, amikor az amerikai előválasztási kampány folyt, két nagy táborra lehetett osztani a jelölteket: azokra, akik nagyobb reformokat akartak, és azokra, akik alapvetően semmin sem akartak változtatni.

Az első táborba tartozott Bernie Sanders és Elizabeth Warren az egészségügyi reformjaikkal, valamint Andrew Yang az ezerdolláros, feltétel nélküli alapjövedelem bevezetésére tett javaslatával.

A másik tábor: Joe Biden, Pete Buttigieg, Amy Klobuchar és Biden új alelnökjelöltje, Kamala Harris. A második csoportban Biden a legidősebb. És a legcikibb, baklövései, mellébeszélései ott sorjáznak a YouTube-on. Sokáig úgy tűnt, hogy helyette egy dinamikus, fiatalabb képviselőt keresnek a demokrata pártiak, végül mégis a volt alelnök köré csoportosultak és zárták a sorokat.

Az úgynevezett szuperkedd, amikor tizennégy államban szavaztak egyszerre, Biden nagy győzelmét hozta. Nagyrészt azért, mert Buttigieg és Klobuchar egy nappal a választás előtt visszalépett, így a Sanders elleni koalíció egységesen Biden mögött sorakozott fel.
Biden kampánystábja azóta is csöndben kivár. Persze rámutat Trump elnök hibáira, de arról nem nagyon próbál meggyőzni senkit, hogy Biden milyen jó elnök lesz, legfeljebb arról, hogy jobb lesz, mint Donald Trump.

Ezt a hozzáállást a Settle for Biden, avagy Elégedj meg Bidennel kampány mutatja a legjobban. Ezt a progresszív csoportot Sanders és Warren egykori támogatói alapították, akik bár továbbra is kritikusak Bidennel, de Trump újraválasztását tartják a legnagyobb veszélynek. Bidennél sem az lesz a kérdés, lesznek-e konfliktusai bizonyos országokkal, csak az, hogy melyekkel, mikor és mekkorák. De ő legalább nem tagadja a klímaváltozást, nem rakná tele ultrakonzervatív bírókkal az amerikai legfelsőbb bíróságot, és nem járatná le az Egyesült Államokat a világ előtt.

Ez is valami.

Olyan baloldali értelmiségiek is támogatják ezt a kampányt, mint Angela Davis és Noam Chomsky. Trump pedig igyekszik emiatt Bident szélsőséges baloldali politikusként beállítani. Biden legerősebb fegyvere viszont talán az, hogy mérsékelt republikánusokat is el tud csábítani Trumptól. Bejelentette, hogy megvétózná az általános egészségbiztosításról szóló törvényjavaslatot, akkor is, ha a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) egyetlen ilyen rendszer nélküli tagállama az Egyesült Államok, ahol a világjárvány okozta gazdasági válság miatt milliók vesztették el az állásukat és ezzel együtt a biztosításukat.

Biden ahhoz a régi gárdához tartozik, amely megtartja a status quót, mivel ez a kampányát finanszírozó cégek érdeke. Itt látni az amerikai kétpártrendszer hátulütőit.

Amíg a Reuter-Ipsos közvélemény-kutatása szerint 2018-ban az emberek 70 százaléka támogatta az általános egészségügyi rendszert, ma a republikánusok és a demokraták is radikálisnak tartják. Épp ezért nehezen tudnak érvényesülni azok a törekvések, amelyek az európai modell mintájára szociáldemokrata újításokat vezetnének be. Hiába mutatnak rá az európai és a kanadai példára és teszik fel a kérdést, miért nem lehet náluk is bevezetni a legészszerűbb reformokat – a regnáló hatalom ezt sorra visszaveri.
Azok a szavazók pedig, akik egy harmadik pártra voksolnának, hogy ezzel próbálják a politikai spektrumot odébb tolni, rosszul jönnek ki a dologból, mert már most őket hibáztatják Trump esetleges újraválasztásáért. Ezért aztán csapdába esett a szavazó. Elégedjen meg Bidennel...

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?